Búcsúzó

  Nos... Egyszer mindennek vége van, szokás ezt mondani, nem? Hát akkor most gyűljetek körém drágáim! mesélek nektek!
  Hogy hol kezdem? talán a legelején. Szóval, minden egy unalmas matek órán kezdődött, mikor is Nóri -szokás szerint- nem értett semmit! Ekkor ennek a kicsi lánynak elkezdett forogni az agya, de közel sem a matek példákon járt az esze, hanem egy történeten dolgozott. Egy történeten, amit nem sokkal később blogba "rendezett". Szóval, írtam, írtam ezt a kis történetet, és eleinte senki nm olvasta leszámítva a legjobb barátaimat. És akkor most jönnek a köszönetet mondok részek xDD.
  Először nagyon hálás vagyok három legkedvesebb olvasómnak Klaunak,Mercinek és Hannának... Lányok, az a nagy igazság, hogy a vége fele, már csak ti éltettettek. Bizony, ugyanis, ha ti nem vagytok, már rég abba hagytam volna ezt a történetet. 
Valamint a többi olvasónak akik komiztak és rá néztek a blogomra minden megtekintést és komit örömmel olvastam, és köszönöm a sok biztatást.
Aztán lenne itt három lány. Az a három lány akik azt is elmondták ha szar a rész, és azt is, ha nagyon jó. Az a három lány akit már szinte nyugodtan hívhatok testvéreimnek, hiszen majd' hogy nem azok. Szóval köszönöm Vaj, Luj, és Nii azt, hogy mindig mellettem voltatok, bármennyire is utáltam már folytatni.
  És igen emberek jól hallottátok, volt egy pont amikor azt mondtam, hogy "Hagyjuk ezt az egészet!". De nem hagytam és, rájöttem, hogy boldog vagyok, hogy befejeztem. Jól esik kimondani, hogy van egy befejezett blogom, hisz ő már szinte a gyerekem. És az összes szereplő picit a szívemhez nőtt. Ha majd egyszer egy igazi könyvet írok, vissza emlékezek arra, hogy honnan kezdtem és ha valki meg kérdezi, hogy "Feladtad?" én majd csak büszkén azt felelem, hogy.: No...Never...Ever!


  És a jövőt nézve mi vár rám/ránk? Hát egy percig ne higgyétek, az, hogy abba hagyom az írást! Dehogyis!!! Augusztus végén egy új bloggal jelentkezek, majd amit már nagyon várok, hogy megoszthassak veletek, és ki tudja majd még mit hoz a jövő nem?



  De addig is, én léptem, élvezzétek a nyarat és remélem augusztusban, újra találkozunk ;) 

Köszönök mindent!

Nóri xxx

Epilógus - 2014. Augusztus 22.

Zora

(hallgasd ezt)

  -Szóval ez lenne a mi kis történetünk.-mondtam, és végig néztem a vendégeken.-Hallhatták, hogy miként szeretett egymásba ez a néhány fiatal, és, hogyan rontottak el sok mindent. Tudják sokáig gondolkodtam azon, hogy mit is kéne egy esküvői beszéd/köszöntő végére mondani. Magyarázzam el, hogy Brook és Ry miért mentek szét, vagy azt, hogy mi lett volna ha April és Riker életébe se James, se Diana nem jelent volna meg? De gondolom arra is kíváncsiak, hogy Anna és Ross honnan ismerték már egymást, vagy arra, hogy jómagam miért döntöttem úgy, hogy LA-be költözök. Nos ezekre a kérdésekre sokféle válasz megadható. Lehet jó, lehet rossz. De minden esetre két dolog biztos. Az egyik, hogy a fiúk valószínűleg már elfelejtették, hogy nekik is van lakásuk, a másik pedig az, hogy most bebizonyosodott, az amit már mindenki sejtett. Hogy mi egy család vagyunk.-fejeztem ekkor be és a közönség ekkor már állva tapsolt. Voltak olyanok akik sírtak, de olyanok is akik csak mosolyogva csak bólogattak, valószínűleg azt gondolva, hogy "Hát igen, egyszer én is voltam fiatal...". Meghajoltam majd felemeltem a poharam, és tekintetemmel megkerestem az asztal társaságunkat és végig néztem rajtuk. Riker mellett egy kis etetőszékben ült a picurka Elizabeth. A babának barna haja és hatalmas nagy barna szemei voltak, pont, mint az anyukájának. A kislány mellett, szintén etető székben ült a grimaszoló kisfiam, Reef és a szinten hasonló agyi kapacitással rendelkező, grimaszoló férjem Rocky. Mellettük Annabeth kezén egy jegygyűrűvel és Ross ült. Aztan ott volt még Ryland és Brook, akik szakításuk ellenére egész jó barátok lettek. És ekkor tekintetem találkozott egy vörös hajú ismerős alakkal. April szeme csillogott tudtam, hogy sírt és azt is tudtam, hogy ezt úgy se vallaná be. Ekkor hamiskás mosollyal rám nézett és felemelte azt a kezét amelyiken a gyűrű volt, fejét meg lassan ingatta. Ismertem őt tudtam mit gondol.: "Csak egy papír az egész, nem értelek titeket". Én pedig csak mosolyogtam, és mosolyogtam.

-Az ifjú párra!-mondtam és a vendégek, kántálták utánam.

-Az ifjú párra.

  Amikor vissza értem az asztalunkhoz, mindenki megtapsolt és Rockytól kaptam egy puszit a fejemre.

-Akkor, most vége?-kérdezte ekkor hirtelen Brook.

-Felnőttünk.-mondta ekkor Ryland.

-Csak a magad nevében beszélj.-mondtam neki nevetgélve és a bagettekkel kardozó Rossra és Rockyra mutattam.

-Tudjátok fura lesz.-mondta ekkor Anna és erre a két fiú is abba hagyta a bohóckodást.

-Nekem mondod? Feleség vagyok!-mosolyogta April.

-Nem ezt most komolyan mondom. Fura lesz nem arra haza menni, higy valaki épp a kanapén nyalja falja egymást, vagy arra, hogy senki sem sír vagy nevet.

-Fura lesz az, hogy senki sem lesz aki ugrálva fangörlingel egy Tv műsor után.-csatlakozott Ross.

-Meg az, hogy lesz egy külön fürdőnk és nem kell osztozkodni.-mondta Riker.

-És az, hogy 17 évesek helyett, most kisbabákra kell oda figyelnem.-tette hozzá April.

-Vagy az, hogy végre normális francia ágyon alszunk.-röhögött Rocky.

-De talán még se lesz annyira fura. Hisz az emberek mindig változnak, egy idő után ebbe is belejövünk majd.-mondtam és kicsit könnyeimmel küszködtem .

-Édes istenem a szülés után minden nő bölcs lesz?-kérdezte Rocky mire mindenki elrögte magát én pedig megcsókoltam őt.

-De egyet ígérjetek meg.-kezde Brook.-Hogy bármikor jöhetek hozzátok ha baj van.-mondta majd betette a kezét középre.

-És segítetek, ha csaj problémám van!-rakta be kezét Ryland is.

-Meg azt, hogy ha elegem lesz Rikből mehetek hozzátok kést dobálni.-mondta April és kezét ő is berakta.

-De akkor azt is igérjétek meg, hogy nem hagyjátok, hogy a kutya ólba kössek ki esténként.-kontrázott Rik és ő is úgy cselekedett, mint a többi.

-Ígérjétek meg, hogy sose hagyjátok, hogy a média közénk álljon.-mondta Ross és ő is betette kezét.

-És, ha kórházba kerülök, akkor hoztok fagyit!-csatlakozott Ann is.
-Meg azt, hogyha Zora random sírni kezd, akkor segítetek kitalálni a baja.-mondta nevetve Rocky és ő is be tette kezét.
-És végül azt, hogy soha sem felejtjük egymást!-mondtam majd én is betettem kezem.

-Ígérjük!-hangzott el a válasz és így is lett.

Harmincadik fejezet... - Utolsó fejezet...

Riker

  Sokszor eljátszadoztam a gondolattal, hogy egyszer én is apuka leszek... Fura volt belegondolni. És most, tessék. Itt állok April mellet és nézem ahogy szenved. Mármint...Próbál életet lehelni, a gyermekünk be. Na jó, nekem ez nem megy. Nem megy. Egyszerűen nem. Még nem állok készen rá! Még csak, még csak...én, én... felnőtt vagyok. Éreztem ahogy egyre kényelmetlenebb lesz az ácsorgás, és a gyomromban lévő hatalmas gombóc, elkezd nőni. Nem bírtam tovább. El kellett onnan mennem. Ahogy kitéptem az ajtót, és kétségbe esetten elkezdtem rohanni a folyosón. Miközben futottam, hallottam, ahogy April utánam kiált, de semmit nem értettem belőle, vagy csak nem akartam. Ekkor megláttam egy erkélyt és utamat az irányába vettem. Mikor kiléptem az üveg ajtón, a kinti Los Angeles-i fülledt, esti levegő arcomba csapott, és kellett pár perc még rendesen tudtam levegőt venni. A város fényei mint, megannyi szentjánosbogár úgy cikáztak és én csak bámulta, bámultam, el a messzeségbe. Rettegtem vissza menni. Tudtam, hogy April ugyan annyira, vagy még jobban fél, de egyszerűen nem tudtam rávenni magamat, arra, hogy bemenjek hozzá. Nem, csak egyszerűen nem. Eszembe jutott a nap amikor először találkoztunk.
  Már akkor beleestem mikor rám nézett, még most is teljesen emlékszem az összes mozdulatára, és szavára. Ekkor arcomon éreztem, hogy egy könnycsepp gurul le és kinyílik az ajtó mögöttem.

-Fiam?-kérdezte egy mély rekedtes hang.
-Apa...-öleltem meg őt zokogva.-Apa...
-Mi a baj? Mi történt?-kérdezte tőlem ijedten.
-Félek.-mondtam neki olyan halkan, hogy csak ő hallja. (Nem mintha bárki más hallhatta volna..) Ő pedig csak ölelt és nem szólt.
-Ugyan már Rik... Mitől?-kérdezte értetlenül, pedig tudtam, hogy nagyon is tisztában van vele, hogy mit érzek.

-NE CSINÁLD EZT!-ordítottam rá.-PONTOSAN JÓL TUDOD , HOGY MIT ÉRZEK! MIT AKARSZ HALLANI?-néztem rá elkeseredetten és összetörve.-Mit? Azt, hogy félek, vagy azt, hogy fogalmam sincs mit tegyek, azt, hogy tehetetlen vagyok?

-Riker, nyugi, csi-próbált volna lecsillapítani, de én közbe vágtam.

-NEM! Most meghallgatsz!-szóltam kegyetlenül, amitől természetesen azonnal lelkiismeret furdalásom lett és még el is szégyelltem magam, de úgy éreztem, ezt most tudnia kell.-Apa... Egész kicseszett életembe irányíthattam és felügyelhettem a testvéreimet. Hogy miért? Miért én vagyok a a legnagyobb, a legnagyobb testvérnek, mindig ott kell lenni és példát kell mutatni. El kell neki viselni, hogy valaki mindig a nyakán lesz, bárhova is akarna menni a haverjaival. Neki felelősséget kel mutatnia, és azt, hogy nem szabad feladni. De minden nagy testvér egyszer megtörik, mert lehet valaki akárhány éves és rendelkezhet bármennyire szar családi háttérrel is, az emberek mindig törékenyek. És én eddig bírtam, tudom, hogy ott kellene lennem April mellett, azt is tudom, hogy hibát követek el, ha most rögtön nem megyek vissza, és igen sok csalódást okoztam már Aprnek, de nem... tudok, vissza menni.-fejeztem be monológom és éreztem ahogy megint összetörök. Ekkor vettem egy nagy lélegzetet és oda léptem a terasz párkányára.-RIKER ANTHONY LYNCH, FÉL!-kiáltottam ki a nagy világba, majd vissza léptem.-Tessék. Most már tudsz mindent.-mondtam apámnak és kérdőn néztem rá.

-Ide figyelj, pontosan jól tudom mit érzel igazad van, de tudod mit mondok neked most? Azt, hogy végig néztem 5 csodaszép gyereket felnőni, és mindegyiknél ugyan az az érzés volt benne Mi van ha... Mi van ha elrontom, vagy nem leszek jó apuka-mondta de közbe szóltam.
_Ne mondj ilyeneket, nálad jobb apát el sem tudtam, volna képzelni!-mondtam, és halványan rámosolyodtam.
-Látod ezt Rik?-kérdezte.-Pontosan ezért éri meg.-mondta majd egy mosoly közepette, megpuszilt és elment.

  És abban a percben megértettem. Megértettem mindent, amit  mondott, és már tudtam mit kell csinálnom.

Zora

  Amikor kinyitottam a szemem, azt hittem meghaltam. Két fejet láttam, akik felém hajoltak, és igen közelről vizsgálgattak. Majd egy kis idő után, egy gyermek sírását és hangokat hallottam."Miss. Leeson? Ébren van már?" "Valaki, megszeretné önt ismerni." Az utolsó mondatot már tisztán hallottam, és ekkor a két fej eltűnt és megpillantottam, egy aprócska kis teremtést. Kék pokrócba volt csavarva kis teste, és nagyon sírt. Az egyik nővér, óvatosan oda nyújtotta, és szinte ösztönből, nyúltam érte, hogy elvegyem. Kis teste épen bele fért vékony karjaimban, és amikor megfogtam a baba abba hagyta a sírást és kis szemét lassan kinyitva rám nézett. Amikor bele néztem azokba az apró kis gyöngy szemekbe, elvesztem. Egyszerűen leírhatatlan, hogy  mit érzetem akkor. Szemeimbe, éreztem ahogy könnyek szöknek, amint a kisfiam elmosolyodott.Rám mosolygott. Ekkor nyílt az ajtó és, ahogy az orvosok ki, Rocky úgy jött be.Mikor meglátott minket, szemei elkerekedtek, a kis jövevény láttán, majd széles mosolyra húzódott szája.

-Azt hittem, hogy...-mondta de nem engedtem neki befejezni a mondatot.
-Tudom, én is.-mondtam, és a hangom szokatlanul halk volt. De mire észbe kaptam már Rocky ajkait érezhettem a számon. A csókja gyengéd volt, és mérhetetlenül boldog lettem. Ekkor jöttem rá mennyire hiányzott.Mikor szét váltunk kopogtak és nyílt ajtó. Négy ismerős alak jött be, és annyira meglepődtem, hogy a gyerkőc majdnem kiesett a, 
kezemből. Gratulálok Zora, nagyszerű anyuka leszel, gondoltam magamban.

  Az ajtóban ugyanis Jeff és Parker állt a két bátyám, mögöttük pedig anyu és apu. Egy éve nem láttam őket, és most nem tudtam, hogy mit gondoljak, érezzek, vagy mondjak. Csak néztük egymást pár percig majd anyám törte meg a csendet azzal, hogy nem bírta tovább, és oda szaladt hozzám, majd megölelt.Éreztem, hogy óvatos, mert látta, hogy a bab még mindig nálam van, de ölelésén a hiány és a szeretet is érezhető volt.

-Édes istenem!-mondta halkan.-Úgy hiányoztál.-fejezte be mondatát majd hátrébb lépett és megcsodálta a picurit.
-Ugye nem haragszotok?-kérdeztem őket szinte sírva, ugyanis most esett le, hogy nem is szóltam nekik, mindenről.-Kérlek, ne haragudjatok, olyan buta voltam, hogy egy szót se szóltam, de rettegtem attól, hogy talán mérgesek lesztek rám és most...-ahogy ezeket a szavakat ki mondtam könnyek hullottak, szemeimből.
-Jaj édesem, nehogy bármi ilyet is gondolj!-szólt hozzám lágy hangon apukám, és ő is megölelt.
-És nem is csalódtatok bennem?-kérdeztem szipogva, mindig ezt kérdeztem tőlük, ha valami rosszat tettem, ugyan is ez volt a legnagyobb félelmem. Hogy csalódnak bennem.
-Dehogyis! Szó sincs róla, bár meglepődtem, de nem tudnék rád haragudni sosem.-mondta anyukám, és szelíden rám mosolygott.
-Az nem kifejezés, hogy meglepődtünk de, hidd el fiam, szeretünk mi téged.-válaszolta apu, az ő szokott kis szórakozott formájában. Mire mind el mosolyodtunk.
-Drágám, megfoghatom a kis picurt?-kérdezte végül anyu csillogó szemekkel, én pedig boldogan és óvatosan átnyújtottam neki.
-És ti? Kitagadtok a  családból?-fordultam ekkor bátyáim felé.
-Sokat gondolkodtam és az igazat megvallva, van még egy húzásod.-mondta mosolyogva ekkor Jeff.-HA, én a család része maradhattam, azok után, hogy a hajam már több színben pompázott, mint a szivárvány és titokban két tetkót is csináltam, szerintem egy terhesség még beleférhet.-mondta újból, mire elnevettük magunkat.
-Tudod, mint a legnagyobb bátyád az lenne a kötelességem, hogy megvédjelek, és az összes fiút távol tartsam tőled, azok után mi történt.-itt megállt, és mélyen a szemembe nézett, mind tudjuk, hogy mire gondolt. Aaron.-Azt hallom, hogy a kis húgom, kórházban van, ráadásul terhes.És ilyenkor mi a dolga a bátyóknak? Hát, két választásod van, vagy szét verem a csini fiúcskád hátsóját, vagy pedig elengedem a fülem mellett és örülök, hogy épségben vagy.-fejezte be és egy kicsit megijedtem, így segítség kérően anyára pillantottam.
-Anya! Te ezt hagyod?-kérdezte, nevetgélve.
-kicsim, három pasi van a családban, azt hitted ezt szó nélkül hagyják?-kérdezte szintén nevetgélve.
-Nos?-kérdezte Parker újra.
-A második.-mondtam, mire mind ő, mind Jeff megölelt.
-Reméltem is.-mondta majd mindketten leváltak rólam.

-Amúgy Rocky, bemutatom a családomat. Az apám, Peter Leeson, az anyukám Esme és a két bátyám Parker és Jefferson. Srácok ő pedig a csini fiú akinek, Park szét akarta rúgni a seggét, Rocky Lynch.

-Örülök, hogy, bár ilyen fura módon de megismerhetem önöket.-mondta Rocky furán komoly hanggal, ami mosolygásra késztetett.

-Mi is örülünk.-mondta apám és kezet rázott vele.

-És mi lesz a kicsike neve?-kérdezte ekkor anyu és mi Rockyval egyszerre vágtuk rá a választ.

-Reef.

-Jaj, de cuki!-kiáltotta el magát anyu.

-Öm, Zo... April, hogy van?-kérdezte ekkor Jeff. Féltem ettől a kérdéstől, nem tudtam, hogy hogy fogja majd fogadni, de mégis csak a bátyám, tudnia kell az igazat! A bátyám és April között, mindig is volt, hát..öm, hogy is mondjam...ja, mindegy.

-Két kórteremmel arrébb van. Szül.-mondta Rocky, mit sem sejtve mielőtt még én bármit is mondhattam volna. Jeff ekkor rám nézett, és a szemében észre vettem valamit, valamit amit már rég nem láttam, az aggodalmat. 

-Ne aggódj.-mondtam halkan.

-Ja, hogy én? Ugyan már!-mondta ekkor-Csak nem értem mi itt ma, tömegszülés?-kérdezte, mire mindannyian elnevettük magunkat.

Huszonkilencedik fejezet...

Rydel

  Az emberben minidig meg áll az ütő, ha kintről hallja a mentők rikoltó szirénázását. Legszívesebben, körbe telefonálná, az összes szerettét, hogy jól vannak-e. Majd ez az érzés, lenyugszik benne, és rájön, hogy nem kell aggódnia, minden rendben van. Majd, nem sokkal később kedvese haza ér, és együtt nézik a Tv-t. Az anyukája felhívja őt, elmondja, hogy beszélt a tesóival ma, mindenki jól van, és este még a barátnőivel is chattel. De ez az érzés nem múlik el akkor amikor, nem sokkal később az öcséd hív, és azt mondja "Gáz van...". Ekkor a lábad a földbe gyökerezik, és az agyad leblokkol. Nem tudsz semmit sem csinálni, csak úszol a sötétségben. Mozdulatlanul, mikor a telefonod újra megcsörren, ezúttal a bátyjád az, hallod ahogy a hangjában az idegesség, a boldogság és az izgalom keveredik. Azt mondja : "April szül." Ezen a ponton, már rátudod venni magad arra, hogy össze pakold táskád és lerohanj a kocsidhoz, majd amilyen gyorsan csak tudsz beletaposol a gázba és a kórházhoz rohansz...

  Tudom, pontosan jól tudom, milyen ez az érés. Hisz tapasztalatból beszélek. Ám, mikor oda értem nem Riker fogadott. Rocky volt az. Ekkor esett le végül, hogy most nem csak April ért kell aggódni... Itt másról van szó. Öcsém szeme vörös volt és újabb könnyek szöktek szemébe mikor meglátott. 

-Mi történt?-kérdeztem teljesen lesokkolva.

-Zorát a műtőbe vitték, azt mondták, hogy valami gáz van és ha nem csinálnak valamit azonnal akkor talán...-kezdte Rocky, de a mondat végét már nem tudta befejezni,mert nem volt ereje.
-Shhhhh...-nyugtatgattam szegény öcsémet, aki rám borulva, sírt.-Gyere, minden rendben lesz, ismerjük Zorát, nem adja fel egy könnyen. Ezzel bele karoltam a karjába és szépen lassan el sétáltunk a műtő elé.

  Ezek után hosszú csöndes percek, talán órák következtek és teltek el, mikor egyszer csak Rocky lassan megszólalt.
-Rydel...-kezdte félénken, mire én oda kaptam fejem.-Mérges voltál amikor megtudtad?-kérdezte őszintén, és én ugyan úgy válaszoltam.
-Igen...

~Néhány héttel korábban~

  Zora és én megbeszéltünk egy találkozót. Iszonyúan izgultam. Egyszerűen nem fért a fejembe, ami múltkor történt. Azt tudtam, hogy April terhes és meg is tudtam vele birkózni, de Zora... vagyis Rocky... szóval ő még is csak az öcsém és, ugh az egész olyan komplikált. Nem tudom, hogy mérges vagyok-e. Pontosabban az vagyok, inkább azt nem tudom, hogy kire. Ezen gondolkoztam mikor besétált a kávézóba Zora. Arcán, ugyan olyan zavar ült ki, mint nekem. Lehet, hogy hülyén hangzik de engem megnyugtatott.

-Öm...szia.-harapott bele szája szélébe.
-Szia, gyere ülje, beszélgessünk.-mondtam neki szelíden.
-Kérlek, mi előtt bármit is mondasz hallgass meg.-mondta halkan. Mire én bólintottam.-Nem volt tervezve. De gondolom ezt te is gondoltad. Szóval, egyet érts meg kérlek Delly. Én félek. Félek, rettegek és nem tudom mit csináljak. Amikor a nőgyógyász közölte velem a hírt, hogy babám lesz, egyszerűen elvesztem. De a szívem legmélyén örültem. Örültem, mert tudtam, hogy Ő az enyém lesz. És én tudtam, a legelejétől tudtam, hogy megtartom, meg sem fordult a fejemben, hogy elvetettem. Senki nem mondta, hogy könnyű lesz, de én vállalom, és Rocky azt mondta ott lesz, és segít.-fejezte végül be és láttam, ahogy a szemében kis könnycseppek jelentek meg.
-Ne sírj. Nyugodj meg Zora. Bár mérges vagyok, de nem tudom, tudod... Ő a tesóm, a kisöcsém... és az egész olyan fura.
-Én nem kérem, hogy fogadd el rögtön, csak egy valamit szeretnék, azt, hogy ne hagyd cserben, mert abba bele betegszik.-könyörgött Zora. Persze ilyen meg sem fordult a fejembe. De egyenlőre, nem tudtam beszélni Rockyval.
Még nem.
-Nem fogom, csak adjatok egy kis időt, hogy feldolgozhassam.-mondtam azzal nem bírtam tovább megöleltem őt. -Nem haragszom, oké?
-Oké.

~A kórházban~ 

  -És most?-kérdezte Rocky lassan.-Még mindig dühös vagy?
-Nem, most totális nagy káosz van az egész testemben.-jeltettem ki.-Fogalmam sincs, hogy mit érezzek, egyenlőre félek, a bátyám barátnője ép szül, az öcsém barátnője pedig valahol élet és halál között van és szintén terhes. Neked van erre egy meg felelő szavad, hogy mit érzek?-kérdeztem élesen, mire ő semmit nem felelt.
-ÉS szerinted én? Én mit érzek?-csattant fel.-A barátnőm bent fekszik a műtőben, 19 éves lesz, és hamarosan apuka... Fáradt vagyok, meg vagyok ijedve és a legjobb, hogy tanácstalan vagyok. Már nem tudom, hogy ki mérges és ki nem. Elegem van én csak... Én csak azt akarom, hogy legyen végre minden normális megint.-emelte fel hangját és végül felpattant a székéből amikor is nyílt az ajtó.
-Uram, hölgyem. Önök Zora Leeson hozzá tartozói.-kérdezte egy orvos, mi pedig engedelmesen bólintottunk.-Rendben a műtétet befejeztük, szerencsére semmi komoly szövődmény nem történt. A lány nem sokára felébred, ha esetleg gondolják, valamelyikük bemehet hozzá, azt hiszem, hogy jót tenne szegény lánykának, ha egy ismerős arcot látna meg először...-mondta végül.
-És...öm, uram a baba...?-kérdezte aggódva Rocky, és a doktornak halvány mosolyra húzódott.-A kicsikének...semmi baja.-mondta ki és Rocky a földre rogyott örömében.
-Köszönöm, tényleg.... KÖSZÖNÖM!-mondta, majd rám nézett, és felállt.
-Menj be, én addig meg nézem Rikéket.-mondtam mosolyogva és megnyugodva. Ő bólintott.
-Köszönöm Rydel, szeretlek!-súgta halkan a fülembe, mikor megölelt. Majd ezután elindult az orvost követve, be Zora szobájába.

  Amikor, már összeszedtem a cuccomat és elkezdtem volna átvágni a szülészeti részre, a folyosó végén megláttam két alakot, akiket még kettő követet. Elől két magas fiú ment, az egyiknek sötét, szinte már, már fekete a másiknak viszont néhány árnyalattal világosabb barna hajuk volt. Mindkettejüknek széles, izmos válla és kék szeme volt ezenkívül. Arcuk komoly, és aggódó volt, gyönyörű szemük vörös. Mögöttük két idősebb ember sétált lassan, egy nő és egy férfi. A férfinak ugyan olyan sötét haja volt, mint az egyik fiúnak, (azt hiszem a sötét hajú lehetett az idősebbik) szürke szemei körül ráncok jelentek meg, arcán több napos borosta, és fájdalmas, fáradtság ült ki. Olyan negyven körül járhatott, ahogy a mellette sétáló nő is. A nő gyönyörű volt. Haja kusza kontyba volt szedve és arcáról az aggodalom és az álmatlanság sütött. Az egész család, úgy ahogy volt, elképesztően jelent meg. Látszott rajtuk, hogy nehéz időszakon mennek keresztül, e még így is csodásan nézetek ki. És ekkor leesett. A család vonásai, stílusa, és kinézete miért olyan ismerős. Megjöttek. Itt vannak. Zora családja...

Huszonnyolcadik fejezet...

Zora

  Eltelt egy hét, eltelt egy hónap. Semmi nem történt, minden a rendes kerék vágásban ment. A srácok semmit nem kérdeztek, én meg nem is mondtam semmit. Bár többnyire mindenki az esküvővel volt elfoglalva, én mégis feszengtem. Ideges voltam, hogy nem tudom nekik elmondani. Még a saját családom sem tudta. Féltem, hogy mi lesz, hogy ki, hogy reagál. Viszont tudtam, nem sokáig titkolhatom már. A hasam egyre nőtt és így is csoda, hogy eddig senki nem vette észre, vagyis nem tette szóvá. Ma volt a ruha próba. A lányokkal már hete óta erre vártunk... És most mikor beléptünk a szalonba, szembesülnöm kellett, hogy vége, mindenek. ahogy végig néztem, ámuldozva a sok, gyönyörű testre feszülős koszorúslány ruhán, hirtelen leesett. Ma minden kiderül... Ahogy a sorok között sétáltunk végig, lassan szaladt végig az ujjam az összes ruhán, és gyomromban gombóc keletkezett. Féltem, sőt rettegtem. Ekkor oda jött hozzánk  egy fiatal nő és megkérdezte miben segíthet. A lányok persze mindjárt letámadták őt, de én csak somolyogva bólogattam. 

-Nos, akkor már tudom, melyik ruha lesz a legmegfelelőbb számukra, kövessenek.-mondta majd elindult a hosszú színes báli ruhák között, és mindenki követte őt.-Azt hiszem a leírásuk és elmondásuk szerint ezek a ruhák kellenek, vagy legalábbis tetszenének önöknek.-válaszolta amint oda vezetett minket a ruhákhoz. Igaza volt, azok a ruhák pontosan megfeleltek az elképzelésünknek. A szivárvány bármely szívében megtalálhattuk a megfelelőt. A hölgy átnyújtotta nekünk őket, aztán Brook, Ann és én is bementünk a fülkékbe, hogy megkezdjük a próbát.
-Ne haragudjon, kisasszony. De én úgy látom ön egy 38-as méretű ruhát visz magával, de a megrendelésben színtisztán le van írva, hogy mind a három ruha 36-os méretű lesz.-amikor befejezte ezt a mondatát, a vér is megfagyott ereimben. nem, most még nem. Ez így nem lesz jó. Nagyot nyeltem és éreztem, ahogy az arcom egyre forróbb lett, majd megfordultam. Farkasszemet néztünk, a lányok tekintetét a hátamon.
-Biztos, hogy csak véletlen műve, Zora mindig is 36-os volt.-nevetett fel végül a hosszú és nyomasztó csendet megtörve April.-Nem igaz?-lassan bólintottam. Majd átvettem a nőtől a másik ruhát és egy mosolyt erőltettem az arcomra.
-Rendben, akkor most magukra hagyom önöket, nem sokára vissza jövök, ha bármi gond lenni csak szóljanak, elől leszek.-mondta azzal lassú, határozott léptekkel elsétált.

  Én meg bementem a fülkébe és levettem ruháimat. már csak fehérnemű volt rajtam, amikor oldalra fordultam és végig néztem magamon a tükörbe. Kezemet lassan ráhelyeztem a hasamra és elképedtem. 5 hónap az 5 hónap, gondoltam magamban... Sóhajtottam egyet majd felhúztam a ruhát. Végig az volt, hogy muszáj lesz bele préselnem magam. Ha törik, ha szakad. Nem vagyok még kész arra, hogy beismerjem, nekik. És ekkor, csoda történt feljött... Ekkor már hallottam, hogy Ann és Brook kijött és épp engem hívtak. Fellélegeztem. Megmenekültem, már csak annak a hülye cipzárnak kellene feljönnie és én lennék a legboldogabb ember. 

-Segítenétek egy picit, nem jön fel a cipzár.-mondtam, ahogy kibaktattam a fülkéből.
-Persze, gyere ide.-mondta kedvesen April és én oda sétáltam hozzá.-Na, ez nem akar feljönni!-mondta majd elnevette magát. Éreztem, ahogy újra az arcomba szökik a vér és a tenyerem is izzadni kezdett. Nem lesz ennek jó vége, nagyon nem.
-Hagyjad csak, majd, megoldom, de lehet, hogy mégis csak a másik ruha kéne nem?-kérdezte remegő hanggal.
-Ugyan már ne hülyéskedj, bomba alakod van, biztos vagyok benne, hogy csak a cipzár rossz.-nevettet Ann is , de én nem bírtam tovább, tudtam, hogy nem lesz jó. Mert nem a ruhával volt gond!
-Nem... A másik kell.-mondtam és arcomon éreztem ahogy a hideg könny cseppek, vérfagyasztó módon végig folynak arcomon. Ekkor beszaladtam a fülkébe, magamra zártam és össze  roskadtam. Ennyi. Összeomlottam. Nem akartam hazudni, de kénytelen voltam. Zokogni kezdtem és neki dőltem a tükörnek.
-Baba, minden rendben?-kérdezte Ann, és a gyomrom össze rándult. Baba...
-Nem...-zokogtam.
-Hé, mi történt, Zora tudod... a napokban, valahogy más vagy? Történt valami amit nem mondtál el nekünk?-ez a hang Brookhoz tartozott, és ekkor, hallottam ahogy valaki bejön a szobába.
-Bocsi a késésért lányok, nagy a dugó a városban!-Rydel volt az. A gondolattól, hogy ő is itt van a hideg is kirázott és még jobban rákezdtem a sírásra.-Mi történt, te jó ég ki sír?-kérdezte aggódva.
-Zo, és nem akarja elmondani, mi a baja.-mondta April higgadt hangon. Ez volt benne a hazugság. April, mindig is nagyon jól tudott hazudni, de ismertem már annyira, hogy tudjam, hogy ideges és nagyon fél.-Figyelj, ha az a baj, hogy a cipzár azért nem megy rád, mert felszedtél pár kilót, nem baj. Tudod, hogy ez soha nem volt baj...
-NEM!-mondtam, most már szinte hisztérikusan.
-Akkor mi történt o?-ez újra Delly hangja volt.-Mond el nekünk, tudod, hogy senki nem fog elítélni.
-De igen.... Mert fiatal vagyok, és meggondolatlan. És ha elmondanám, tönkre tenném vele az esküvőt Apr. Nem rossz. Bármennyire is rosszul hangzik valahogy mégis csodás, de nem szabadott volna.
-Zora.-Anna hangja mintha jéghideg kés lett volna úgy hasított bele a hátamba.
-Na jó, ide figyelj meg fogadom, hogy bármi is az nem leszek mérges, és ha tudok segítek, rendben?-kérdezte végül April.
-És Rydel, ugye te sem fogsz megutálni kitagadni és... szeretni fogtok?-kérdeztem megint csak remegő hanggal.
-Persze drágám!-mondta Delly és hallani lehetett a kedvességet a hangján. Ann és Brook is kontráztak. Ekkor ki léptem az öltözőből. A sminkem szétfolyt a szemem vörös és az arcom égett. De tudtam eljött a pillanat, egyszer úgy is szembe kell néznem vele, hát itt az alkalom.
-Terhes vagyok...-mondtam ki immáron másodszor, és még mindig ugyan úgy kétségbe ejtett.

Szóval...

A tegnapi nap során a blogom 1 éves lett és ezt minden képen elszerettem volna nektek mondani hiszen, meglepetésekkel készültem. Az biztos, hogy ezen a hétvégén sok részt rakok fel és higgyétek el, hogy lesz itt bőven akció ;). a ,másik ami miatt viszont nagyon izgulok az az, hogy *dobpergés*, kezdek még egy blogot... Tudom,tudom, hogy ez nagy dolog és felelősség, de megígérem, hogy ezt a blogot is folytatni fogom! Viszont nagyon szeretném, ha kedvetek va persze csak akkor, hogy ellátogathatnátok a másik blogra is. Ez a blog nem épp az R5 ről szól, hanem teljesen más szereplőkről és történetről... Szóval, ha nem is tetszik, nem leszek mérges. Azért remélem megnézitek és örültök neki... Nem soká hozom az új részeket.


http://tilsummerends.blogspot.hu/ Jó olvasást mind2 bloghoz :D

Nóri xxx

Wow!

  Szóval most nem bejegyzéssel jövök hanem egy nagyon nagy hírrel! Megkaptam életem legelső blogos díját! Nagyon köszönöm szépen Nii-nek (What?) a díjat. :) 

Szabályok:

1. Írj magadról 11 dolgot!
2. Válaszolj 11 kérdésre!
3. Írj 11 kérdést!
4. Küld tovább valahány embernek!


11 dolog rólam.:

1. Nem szeretem ha sajnálnak, többek között ezért is nem szeretek mindenkinek a gondjaimról beszélni.
2. Anyukám, apukám orvos, így elég keveset látjuk őket...
3. Nehezen nyílok meg emberek előtt, de ha egyszer megszoktam egy közösséget akkor ott kő-köbön nem marad. :D
4. Pozitív ember vagyok.
5. Hiszem, ha valaki elég erősen akarja az álmait valóra válhatnak.
6. 1 évet kint éltünk Angliában.
7. Tulajdonképpen 3 igazi lány barátom van és a többi barátom, mind fiú. Ezért többen utálnak, vagy elítélnek.
8. Néha szeretem nem az igazságot látni, mert az fáj.
9. Youtuber szeretnék lenni...
10. Imádok írni, ez az életem, mindenhol vannak kis fecnik vagy jegyzetek a telómon, kósza ötletekről.
11. Rettegek attól, hogy mi lesz a jövőm.

11 válasz.:

1. Hiszel a véletlenekben?
     -Nem.
2. Miért kezdtél el blogolni?
    -Ez egy nagyon érdekes kérdés, sajnos el kell, hogy keserítselek titeket erre a válaszra még várni kell Júniusig... De akkor mindent elmagyarázok. :)
3. Kedvenc színész?
    -Fhu sok van... Soha nem tudtam választani, mert olyan különösen nincs "kedvencem".
4. Milyen filmeket szeretsz?
    -Akció, vígjáték, romantikus, fantasy egy van amit ki nem állhatok az a Sci-Fi :P a többivel nincs gondom.
5. Szoktál olvasni? Ha igen milyen könyvek érdekelnek inkább?
    -Az nem kérdés! Vörös pöttyös fantasy és romantikus könyvek :D Cassandra Clare egy istennő! Azt hiszem ezzel mindent elmondtam. ;)
6. Véleményed a kecskékről?
    "Your a goat you can do anything!"
7. Milyen háziállatot tartanál legszívesebben?
    -Egy Lámát...Duhhh!! xD
8. Hova mennél legszívesebben nyaralni?
    -Kuba. *.*
9. Van példaképed? Ha igen ki?
    -Cassandra Clare, Zoe Sugg és Rydel Lynch.
10. Kutya vagy cica?
     -Kutyus.
11. És azt tudtad, hogy a sajtburgerben sajt van?
     -Neeee ez komoly??? O.o

11 kérdés.:

1. Van befejezetlen blogod?
2. Kedvenc youtuber, persze csak, ha van :) ?
3. Jelenlegi kedvenc dal?
4. Van testvéred? Ha igen, hány?
5. Hogyan jött az ötleted a blogoláshoz?
6. Hány éves vagy?
7. Leszünk barátok :D ?
8. Gondoltad volna, hogy tudsz egy almával is beszélgetni?
9. Ross és Laura shipper vagy, vagy inkább Maia és Ross??
10. Hiszel Rydellingtonban?
11. Kedvenc blog amit rendszeresen olvasol?

És akinek én ezt tovább küldöm.:

Merciih xdd.: Az örök emlék 

 A végére már csak annyit szeretnék mondai, hogy köszönök minden feliratkozót és kommentet. És a szokásos mondat mint azt már sejthetitek. Hamarosan hozom a kövi részt. :D

Nóri xxx