Hát ime! 

Tessék, lássék! Ezt bírtam összehozni. Remélem tetszik! :D És nem nagyon izgattam fel senkit, vagy esetleg sirattam meg.... Ne féljetek itt még nincs vége, ősszel jövök! ;D

U.I.: Szeretném ha megírnátok kommentbe, hogy TI hogyan képzelitek el a folytatást! 

Puszi Nóri xxx

Huszonkettedik fejezet...

2.rész

Rocky

  A srácokkal épp hangolni készültünk, mikor Brook ijedt arca jelent meg az ajtóban. Senki nem értette, hogy mi a baja. Szegény kislány csak állt ott fal fehér arccal, le sokkolva.

-Baj van?-rohant oda rögtön Ry.

-Elment...-mondta halkan. Nem értettük, hogy, hogy érti.-Zora, azt írta, hogy vissza megy...-itt nyelt egy nagyot.-Angliába.-mondta ki.

  Az idő megállt.Mindenki lesokkolva ült és félve, egyszer-egyszer felém tekintettek. Felém... Utáltam magamat! Elegem volt mindenből, nem akartam már semmit se csinálni... Csak megkeresni és megállítani őt. Nem teheti ezt! Miért? a düh és a harag egyre csak gyűlt bennem és kikívánkozott. Fogaimat csikorgatva és kezemet ökölbe szorítva végül megszólaltam.

-Nem most nem!-mondtam és elmentem.

  Futottam. Futottam és a tüdőm már égett, fájt és alig kaptam levegőt. A nyári meleg még egy lapáttal rátett,de nem érdekelt. Most csak Zo volt a fontos. Küzdöttem érte és az idővel harcoltam... Nem hagytam, hogy az a kis darab remény is kiszálljon belőlem. NEM! Itt most többről volt szó. Róla és rólunk. Féltettem. Amikor már végképp azt hittem soha nem érek oda, egyszer csak feltűnt egy három betű. LAX. A folyosókon végig szaladva a biztonságiakat kicselezve és embereket fellökve értem el a kijelző tábláig. A piros és zöld foltok fel váltva ide-oda mozogtak szemem belefáradt mire megtaláltam azt a három járatot ami Londonba indult. Az első már egy órája fel szállt, a második meg most indult el 20 perce, vagyis csak a harmadik járatot érhette el. Futottam és keresgéltem a számokat betűket. épp egy nagy ablak elött rogytam össze teljesen,mikor egy gépies hang szólalt meg. "A 24D járat Londonba induló járata el szállt. Köszönjük szíves várakozásaikat!"  összetörtem. Nem akartam el hinni, hogy elment. Ezt jól megcsináltam, elcsesztem mindent! És most Zora nincs itt, sőt talán  vissza se jön...Cserben hagytam őt, őket...

Ross

  Sajnáltuk. Mind. Szerencsétlen bátyám most kitudja, hogy hol van. De nem tudtuk itt hagyni csak úgy Brookot és Ryt. Nem tudom ,hogy most mi lesz... Ha nincs Rocky, nincs koncert. Amint ezen így filóztam megcsörrent a telefonom.

-Haló?-szóltam bele.
-Ross Lynch?-kérdezett bele a vonal végén egy férfi.
-Igen.
-A St. George kórházból hívom...

  Miután a doktor úr befejezte a mondandóját letette. Én nem tudtam, hogy hogyan reagáljam le... Dühös voltam, mindenkire. Rá, rám, a világra. Tudtam, hogy nem kellet volna őt egyedül hagynom. De most nem tudok tovább itt maradni. A koncert várhat, de a barátnőm haldoklik. Gyorsan fogtam egy taxit és megmondtam a sofőrnek, hogy amilyen gyorsan csak lehet. nem szóltam senkinek semmiről. Így is meg volt a maguk baja. Izgatottan ültem a hátsó ülésen. Számolgattam magamban, hogy csökkentsem a fusztráltságom. Tenyerem izzadt és éreztem ahogy homlokomon a verejték cseppek legördülnek... -nehezen vettem a levegőt mikor beléptem a kórház folyosójára fura, szorító érzés fogta el gyomrom. Az orvos már a folyosó végén várt. Arca komoly volt, de mégis valahogy nagyon nem tetszett. Kezét lassan az ajtó kilincséhez tartotta és végül óvatosan lenyomta. 

-Kap egy kis időt...-mondta halkan komótosan.

  A szoba ugyan olyan fehér és borzasztó volt, mint néhány héttel ezelőtt. Álmomban sem gondoltam volna, hogy valaha még vissza térek ide. És most tessék ott feküdt. Ő. Anna, az én egyetlen Annabethem... Arca fehér volt és sápadt, szemei csukva voltak. Az egyetlen életjelet az a csipogó kis izé adta. Nem tudtam, hogy most mi lesz. Nem tudtam semmit... Az ágya mellé telepedtem és megfogtam a kezét.

-Nem tudom, hogy valaha látni foglak-e még mosolyogni, vagy éppen nevetni. Talán ez az utolsó szó és mondat amit elmondhatok neked. Tudom, hogy még van remény. Én nem fogom feladni. De most be kell vallanom valamit. Félek... Hogy vajon megéled-e a holnapot, vagy itt hagysz. Szeretlek Anna. És csak azért ugráltalak körbe a napokban... sőt inkább hetekben, mert azt hittem, hogy ezzel védelek meg téged... De nem most már tudom, hogy hülye voltam, mert tessék itt vagy. Szeretnék valakit hibáztatni de nem tudok. Nem megy. Hiszen tudtam, hogy ha nem vigyázok rád ez lesz a vége. Vagyis én vagyok a hibás... Fáj, hogy így látlak...-mondtam mikor egy hosszú sípolás vetett véget monológomnak. Az orvos megmondta "egy kis időt" és ez most lejárt. Szemeimből a könnyek szöktek elő ahogy  ott ültem és fogtam a kezét félig vagy talán már teljesen halott barátnőmnek. És nem tehettem semmit...

Riker

  Nem tudom elhinni, hogy Ross csak úgy faképnél hagyott. Pedig mindjárt kezdődik a koncert és még se Rocky és most  már Ross se.  Ryland és Brook már tiszta ideg volt. Idegesen toporzékoltam lábammal mikor megrezzent a telefonom.Egy SMS jött méghozzá Apriltől. ő volt az utolsó akitől mostanában SMS-t vártam tehát érdeklődve nyitottam ki azt. Ekkor egy videó jelent meg a kijelzőn. Egy sok tükrös terem tárult elém sötét volt, vagy legalább is homály. Egy táncterem volt az. Ekkor valahonnan egy hang szólalt meg. 

-Nem tudod ki vagyok, és azt sem mit akarok... De egy komoly tét van a kezemben. Egy ember akiért aggódsz és akivel törődsz. Még ha nem is ismered be. Ismerlek Riker Lynch, nagyon közelről..-fejezete be mondandóját a hang majd gonoszul felnevetett és a háttérben egy női sikoly hangzott fel. 

  Nem lehet... Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy ki lehet az. Csak egy hangot ismertem fel és az a sikoly volt. April. Tudtam, hogy bajban van és égtem a vágytól, hogy megmentsem és kiszabadítsam. Csak egy bökkenő volt... Hol van? A gondolat, hogy nem tudom hol van, de tudom, hogy bajban van, megőrjített!  Nem bírtam nyugodni legszívesebben ketté törtem volna mobilom, mikor egy újabb SMS érkezett a címmel. Vajon normális ez? Valaki játszadozni akar velem. Valaki aki ismer és mindent tud rólam. Talán csak egy tréfa... Bár azt eléggé kétlm. Minden esetre oda kell mennem. Nem tudom, hogy April él-e még de meg kell őt mentenem. Ekkor autóba pattantam és bele tapostam a gázba. Úgy vezettem, mint egy őrült, mint valami eszement. De sietnem kellet. Hisz minden perc számított. Ekkor megálltam annál a háznál amely az üzenetben volt. mikor becsaptam az ajtót egy éles, hosszú női sikoly törte meg a kertvárosi raktár (???) csendjét. April. Talán már el is késtem...

Ryland

  10 perc... Kemény 10 perc! Azt hittem beleőrülök. Nem tudom elképzelni, hogy ho vannak már. Rocky már vagy 1 órája ha nem 2 ment el és Ross is. Riker meg csak lelépett. Mi ütött ezekbe????  HOL VANNAK??? Idegesen járkáltam fel s alá. Brook pedig szerencsétlenül lóbálta lábait ugyanis a lányok sem értek még ide... mármint a másik kettő... De most már az őrület kerülgetett. A tömeg moraja fellendült és a sikítások felerősödtek. És ekkor felcsendült az a mondat amit nem szívesen hallottam volna...

-Hölgyeim és uraim köszöntsék nagy szeretettel a színpadon az R............5...........!

Huszonkettedik fejezet...

1.rész.:

Brook

Június. Meleg és forróság. Ezzel lehetne a legjobban leírni a Los Angeles-i időjárást. Ezekben a napokban, hetekben nem volt valami  szép a helyzet nálunk. Ross egy tapottat sem mozdult Ann mellől félt. Félt, hogy Annabeth esetleg megint összeomlik. A félelem megváltoztatja az embert. Komorabb és izgatottabb lesz. És ez teljesen igaz. De ha ez még nem lett volna elég teher ott volt a másik szó is amit nem szabadott kimondani a jelenlétünkben. Féltékenység. Az a tulajdonság, amely kapcsolatokat tehet/tesz tönkre. Az amelyből már nincs visszaút, és szét cseszheti az egész életedet. Ott van nagyszerű példának Rik és April. Nem szólnak egymáshoz, és már egymás mellet sem tudnak meglenni.

-Zora oda adnád a nutellát?-mondta April.
-Most nem tudom Rikernél van.-válaszolta Zo.
-Akkor hagyjad ma nem eszem nutellát.

Igen körülbelül minden reggel ez a kis "párbeszéd" megy le. A reggelek nyomottak. Az egészben a legszebb, hogy Zora és Rocky, mint valami két régi ellenség úgy veszekednek. Igen ez volt az a fordulat amit senki nem várt. Körülbelül így teltek a mindennapjaink, hogy Zora és Rock veszekedtek, Ann és Ross általában nem voltak otthon ,és Rik meg April...hát igen azt hiszem sejthetitek.

-Ezt nem hiszem el. Most komolyan April?-kérdezte ingerülten Anna.-Hány éves vagy?
-Igen April egyetlenem ez tényleg jó kérdés.-mondta gúnyosan röhögve Riker is.
-Fog be Riker, azért te sem vagy semmi!-közölte indulatosan Zora.
-Mondja ezt azt az aki minden percben valakivel össze veszik.-mondta Rik és egy újabb gúnyos mosolyra húzta száját.
-Nem ez nem igaz! Nem minden percben.-háborgott tovább Zora.
-Ja nem minden percben hanem minden másodikban.-mondta Ross.
-Lehet leszállni róla!-emelte fel hangját Rocky mire mindkettő fiú elhallgatott és ezek után a reggelink többi része csenden folyt. 
-Jól van srácok akkor majd találkozunk a koncerten.-mondta végül Ryland és meg fogta a kezemet.-Na gyere!-mondta és én és a többi fiú is követtük őt.

April

  Miután a fiúk elmentek a lányokkal összekaptuk a lakást és magunkat is. Majd mindannyian lehuppantunk a kanapéra és pár percig nyugalomban és csendben ültünk.

-Na ma megint találkozol Mr.Nemtudomhogyhívjukmárdaviddel?-kérdezte Zo én pedig elmosolyodtam. David olyan más... Teljesen különbözik Rikertől. És azt hiszem teljesen belezúgtam. Álmodozásomnak Anna hangja vetett véget.

-Hahóóó! Föld hívja  Aprilt!!-kiáltotta, mire én gyorsan feleszméltem és mosolyogva bólintottam egyett.-Oké na én mg megyek mert még rengeteg dolgom van ma.-mondta és azzal felállt és elment.

-Én is húzok szia Apr.-mondta Zora és ő is távozott a lakásból. Ahogy feláltam megcsörrent a telefonom. David volt.

-Szia!-köszöntem bele kedvesen.

-Heló! Akkor áll még a mai program,-kérdezte, mire én természetesen igennel válaszoltam.

-Jól van akkor lediktálom neked a címet, oké?

-Rendben.

-Los Angeles, South-Dawsnell street 32.-mondta én meg lefirkantottam egy lapra.

-Köszi aranyom akkor indulok szia!-mondtam és letettem.

  Már egy jó fél órája ültem a metróban mikor végre bemondták azt a megállót ami nekem volt jó. Amint kiszálltam ismerős alakot pillantottam meg. David. Nem bírtam ki fogtam magam és a nyakába ugrottam. Egy kisebb séta után elértünk a lakására. Miután az ajtó bezáródott mögöttünk a falhoz nyomott és vadul csókolni kezdett. Nem értettem, hogy ez most mi de hagytam magam. Ekkor a válla felett egy ismerős alakot pillantottam meg és a lélegzetem is elállt...

Anna

  Ma Jaddel volt találkozóm, de Rossnak azt mondtam, hogy csak bevásárolni megyek aztán meg rögtön oda a koncertre. De nem tudtam neki engedelmeskedni és különben is olyan rég találkoztam már Jaddel azóta szült és most van egy 1 éves kisfia. Nem tudom már többet elviselni, hogy Ross mindig a nyomomban van. Különben is mi bajom lehet? ekkor minden sötét lett és szédülni kezdtem...

Zora

  Mivel semmi más dolgom nem volt úgy gondoltam, hogy elindulok a koncertre. Ám mikor oda értem egy különös beszélgetést hallottam meg...Amit nem szerettem volna hallani. 

-Dehogy is ma nem lehet.-hallatszott Rocky hangja. Telefonon beszélt. Az arcom lefagyott a következő mondattól.-Na jó! De előbb lekoptatom a csajomat...-mondta majd hangosan felröhögött.-Ja, tudom manapság úgy is egy hárpia!

  Nem akartam elhinni azt amit az imént hallottam. Nem ez nem lehet... Semmit nem tud! Semmit nem tud mert én azt akartam, hogy ne tudja meg... Nem tudom még nem érzem készen magam "arra" a feladatra. És most tessék pont mikor a legnagyobb szükségem lenne rá megcsal. és akkor itt hagy, és és én egyedül maradok. Amint ezek a gondolatok futották át agyam éreztem ahogyan könnyeim kicsordultak... Fájt és ezt már nem voltam képes feldolgozni. ez már túl sok volt számomra, És, és megijedtem. De össze kell szednem magam! És döntenem elmegyek...