2013. augusztus 26., hétfő

Huszonharmadik fejezet...


Riker

   Ahogy belöktem az ajtót a lélegzetem is elállt. Ő feküdt ott, véresen és mellette állt ő, akiről azt hittem szeret. Kezében egy véres hegyű kés volt látszott sz arcán,hogy elégedett volt, de amikor meglátott összetört. A kés nagy csörömpöléssel ért földet. April teljesen mozdulatlanul feküt, Diana meg lesokkolva állt. Szemeim össze szűkültek és az izmaim is megfeszültek. Azt hittem széttépem. 

-Riker én... Ne haragudj.-mondta halkan szinte már suttogva.
-Takarodj innen,és akkor nem hívom a rendőröket.-mondtam lassan higgadtan.-Értetted, Diana?-fejeztem be de már csak az ajtó csukódását hallottam magam mögött.

  Eddig bírtam. Ennyi. az egész életem lepörgött előttem ahogy láttam őt ott feküdni. Oldalán egy hatalmas véres vágással és körülötte alvadt vöröses vérrel. Könnyeim kicsordultak ahogy oda futottam hozzá. letéretem mellé és egy csók nyomtam homlokára. Arca és teste jéghideg volt óvatosan emeltem fel. Nem akartam őt a kórházba vinni semmi kedvem nem lett volna elmagyarázni, hogy mi történt vele, és annyira szemét sem akartam lenni Dianával. Csak arra tudtam gondolni, hogy April biztonságban legyen ezért elővettem a mobilom és tárcsázni kezdtem. 

-Ryan?-szóltam bele miután végre fel vették a telefont.
-Cső tesó mi van? Valami baj történt?-kérdezte végül félve.
-Mindent elmagyarázok nem sokára, csak most arra kérlek ne kérdezz semmit hanem gyere ide nagyon gyorsan! 
-Hova? Ember kezdesz megijeszteni!
-Nem tudom valahol a ilyen elhagyatott raktár helységeknél... Várj meg van Downtown Alley 23.
-Hogyan kerülsz te oda? Neked ma nem koncertetek van Rydel is nem sokára oda ér.-válaszolta hitetlenkedve.
-Most az érdekel a legkevésbé, hogy kivel mi van. Érted? Figyelj egy ember élete forog kockán. Utoljára mondom gyere ide!-mondtam most már ingerülten, de a választ már nem halhattam ugyanis a vonal megszakadt. Én meg álltam ott kezembe egy véres oldalú és horzsolásokkal teli lánnyal a kezemben csak remélve, hogy Ryan megértette mit akartam ezzel mondani...


Rocky

  El ment. És ki tudja, hogy látom-e még valaha... Nem lehetek ekkora balfék. Miért? Zokogva rogytam össze a repülőtér közepén. Mindenki engem nézett, e senki nem jött oda. Nem is baj, hisz szégyelltem magam. Ekkor egy árnyék jelent meg előttem.

-Csak menjen tovább, ne törődjön velem, egy szörnyeteg vagyok?-mondtam és ökölbe szorított kézzel, valamint lehajtott fejjel térdeltem szánalmasan.
-Miért lennél az?-kérdezte vissza az alak. Annyira ismerős volt a hangja. És... Nem. az nem lehet. Fejemet és testemet lassan fel emeltem és akkor megpillantottam az előttem álló alakot.

Ross

  Összetörtem. Nem tudtam elképzelni, hogy igaz... Lejárt az időm? De miért én? És miért ő? Mit vétettem? De ha ő nem él én sem akarok! Belül ordítottam. Egy ketrecben voltam bezárva és nem tudtam kiszabadulni. Az egész életem lepergett előttem és tudtam, hogy mostantól egy senki leszek! Egy tehetetlen szánalmas ember. Minden elhomályosodott körülöttem, és az emberek felgyorsultak. Mögöttem sikítások és kiabálások százai hangzottak el de én csak ültem szótlanul könnyes szemmel és halott barátnőmet néztem. Gyönyörű volt. De csak volt. Kezeink puhán fonódtak össze elvarázsolt a szépsége és ártatlansága. Ekkor éreztem utoljára, hogy megszorította kezemet... VÁRJUNK CSAK! Mi van? Megszorította a kezemet! Éreztem! Ekkor hirtelen felkaptam a fejemet és azt láttam, hogy...

Ryland

  Vettem egy nagy levegőt és kiléptem a színpadra. Ott álltam 19 ezer ember előtt én Ryland Lynch. A fiú akit ott hagytak a bátyjai és a nővére meg elkésett. Nem tudtam mit gondoljak. De tennem kellet valamit. Amint kiléptem a tömeg hallgatag lett. Nem erre számítottak. Oda léptem a mikrofonhoz. és úgy gondoltam elmondok nekik mindent, hogy megértsék szeretett bandájuk miért nincs ma velük itt.

(Miközben Ryland bölcseségét olvassátok, ezt! hallgassátok)

-Khhm! Elnézést, szeretnék valamit mondani!-a tömeg egyszerre kapta fel a fejét és akkor minden tekintett rám szegeződött.-Nyilván azt kérdezitek a legtöbben, hogy hol vannak a srácok. Őszintén? Fogalmam sincs. Nem tudom és ne nézzetek hülyének. Az  egyetlen akit tudok az a nővérem. Rydel egy dugó közepén ül és nem tud szabadulni. De ha még ő talán ide is tudna éri a többiek nem. Hogy miért? Mert... Mert például Rocky ma elfutott az LAX-ig csak azért, nehogy elmenjen élete szerelme, mert a hülye bátyám elbaltázott valamit. És Ross? Hogy ő hol van? A haldokló barátnője mellet vagy nem tudom... De ha gondoljátok felhívom nektek. Nem számít igaz? Végülis... Mindegy. Riker meg elment, nem tudom, hova, nem tudom miért és azt sem tudom, hogy mikor jön vissza. kérlek bármit mondhattok... Mondjátok nyugodtan, hogy ez volt a világ legrosszabb koncertje, vagy, hogy nem erre számítottatok és ezentúl ránk sem fogtok tudni nézni, vagy kevesebb lesz a követőn Twitteren. Engem nem érdekel.  Mert a családomnak segítség  kell és tudjátok mit? Én most át adom a staféta botot, és kijelentem , hogy az R5 ma nem lép fel! Ennyi.-miután befejeztem szövegem újabb mély levegőt ettem és már épp, hogy megfordultam volna mikor valaki felkiáltott mögülem.
-Megértjük Ry és köszönjük, hogy elmondtad ezt nekünk!-Egy tini lány volt az valahonnan az 5. sorból. Majd lassan lejöttem a színpadról és az egyik hangfalon ücsörgő és pityergő Brook felé intettem, hogy jöjjön oda.
-Gyere Brook haza megyünk!-mondtam és szorosan magamhoz öleltem...

Kommenteljetek, hogy mien lett és, hoyg tetszett nektek! :) <3 #R5Family

6 megjegyzés:

  1. sírok...egy kicsit.... nagyon jó lett hamarosan jönnön a kövi :')

    VálaszTörlés
  2. Noji, azt kérted itt irjak véleményt de nem tudok >< ezt valahogy nem tudom leírni... nem találom a szavakat de azt tudom h imádom!!!! és várom a kövi részt, (remélem nem kell ujabb 3 honapot várni)<3

    VálaszTörlés
  3. Húú hát engem is megsirattál, a vége az nagyon szép lett *.* Remélem hamar hozod a következőt :) ;D #R5family ♥

    VálaszTörlés
  4. Sietek amint csak tudok ha kedvetek van akkor nézzetek be az új blogomra amit emellett a történet mellett írok :D http://commingsoonhome.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  5. IMÁDTAAAM! :DDD Nagyon jó lett..:)) A sírós részeknél még én is sírtam..:'(( Hamar hozd a kövit, mert nem tudok sokáig várni..:)) *----* <3 :*

    VálaszTörlés
  6. Wow! Ez nagy szerű köszönöm hamarosan hozom is a kövi részt!

    VálaszTörlés