Tizenegyedik fejezet...

Zora

  Arra keltem, hogy a fejem mérhetetlenül fáj és hasogat, valamint, hogy fázok...így hamar leesett, hogy lázas vagyok. De jó! Miután a vállamon egy pokróccal kikászálódtam az ágyamból, álmosan indultam ki a szobámból. Döbbenten vettem észre, hogy a lányok már mind a kanapén ülnek izgatottan.

-Miről maradtam le?-kérdeztem rekkettes halk hangon, mire mindenki felkapta a fejét és nagyon furán néztek rám.
-Jézus! Veled meg mi történt Zo?-kérdezte Brook majd megállította az adást. Természetesen April azonnal felpattant és hideg kezét a homlokomra helyezte.
-Megy fel a lázad.-jelentette ki bölcsen. Végül fogta magát és a polcról le vett egy lázcsillapítót.-Ezt vedd be.
-Jó, de...-kezdtem volna, csak, hogy Ann a szavamba vágott.-Fel hívom a főnököd, hogy ma nem mész dolgozni.-és már tárcsázta is a számot.
-Lányok!-ordítottam el magam...vagyis majdnem. Ordítottam volna, ha hang is jött volna...-Jól vagyok nyugi, inkább azt mondjátok el, hogy miért izgulunk ennyire?

Ross

  Hát ez a nap s eljött... A srácokkal tudtuk, hogy amit ma elmondunk az fogja meghatározni a további napokat, hónapokat. És igen mi is izgultunk. Egyenlőre csak remélni mertük, hogy a rajongók majd megértenek... 

-Jól van emberek élőben megyünk és 3...2...1...FELVÉTEL!-kiabálta végül a rendező és a háttérben megszólalt a  műsor zenéje.
-Sziasztok Srácok itt Dana Ward a ClevverTV-től és a stúdióban a mai vendégeink az R5-s fiúk Riker, Rocky és Ross. Nos fiúk a napokban az a hír járta L.A-t, hogy rátok talált a szerelem igaz ez?
-Igen.-mondta Riker mire mi bólintottunk.
-A rajongóknak is lenne pár kérdésük amit már a ét elején beküldtek hozzánk. Az első Rossnak jött. Hol ismerted meg a barátnődet?-Kelly 13 éves.
-Annat már régebben is ismertem és mindig is szerelmes voltam belé. De amikor ott kellet hagynunk a régi városunkat és elköltöztünk megszakadt vele minden kapcsolatom...És most teljesen véletlenül akadtam bele. Mármint ki gondolta volna, hogy egyszer csak ez a négy lány lesz a szomszédunk.-fejeztem be.
-Hát ez tényleg olyan, mint egy tündér mese köszönjük Ross a második kérdés Rockynak szól 8 éves Sandytől Hogy néz ki a szerelmed és mi a kedvenc színe?
-A neve Zora és hosszú barna haja van magas, de tőlem alacsonyabb. Kékes szürkés szeme van és vékony. A kedvenc színe pedig a rózsaszín és a sárga.-mondta Rock mosolyogva.
-A kövi kérdés Riknek szól ami most érkezett az üzenőfalunkra a 18 éves Apriltől Hova vinnéd el a barátnődet vacsorázni.
-Valószínűleg  ez meglepetés lenne.-mondta  Riker nevetve.
-Az én kérdésem hozzátok pedig az, hogy hány év van köztetek a barátnőitekkel?
-Zora és köztem 1 év.
-Köztem és Ann között is szintén 1 év.
-Apr és köztem 3 év.-mondta Riker és lazán elmosolyodott.

April

 -Apr és köztem 3 év.-mondta Riker és lazán elmosolyodott. Nem tudom, hogy a többi lány aki még a műsort nézte, hogy érezhette magát de én tuti, hogy meghaltam ettől a mosolytól...-De igazából én azt mondom ez csak egy szám, mert nála aranyosabb lánnyal még nem találkoztam.
-Oké most meghaltam.....-mondtam a lányoknak elhaló hanggal és cékla vörös arccal.

  A kilincs hangját halkan hallottuk amint lenyomódott, Rik volt az első aki belépett én meg se szó, se beszéd fogtam magam és a karjaiba ugrottam. Olyan jó volt beszívni az illatát...Emlékszem mikor napokat töltöttem az illatboltban csak azért, hogy megtaláljam az ő parfümét. Ezen egy picit elmosolyodtam és nem tudom hogyan de egyszer csak azon kaptam magam, hogy sírok...

-Ez volt a világ legszebb mondata amit eddig egy fiú szájából hallottam...köszönöm!-mondtam neki nevetve és szipogva.
-És ez mind igaz hidd el!-mondta és megcsókolt, majd megint.
-Én tényleg nem akarok a romantika ellen cselekedni tesó, de nem csak neked van barátnőd!-mondta furcsa grimaszt vágva Rocky és Rossal együtt be tolakodtak. 
-Zo merre van?-kérdezte Rock.
-A szobában.-mutatott Ann a szobájuk felé majd vissza fordult Rosshoz.

Rocky

 Lassan nyitottam be a csukott ajtón de éreztem, hogy itt valami nincs rendjén. A Tv még ment és egy nagy kócos és morcos Zora ült az ágyon. A látványtól rögtön nevetnem kellet olyan vicces volt ahogy ölbe tett kézzel nézet rám. A többiek meg hülyén meredtek rám, hisz ő nekik még nem volt szerencséjük találkozni csipkerózsikával. 

-Egy szót se szólj!-mondta Zo mérges fejjel.
-Hát hidd el még most is nehéz meg szólalnom.-mondtam röhögve.-Na de most komolyan mit tettetek vele?-kérdeztem a lányoktól.
-Beteg.-mondta végül Ann.-Ma itthon kell maradnia.
-Bizony nem mehet se hova!-kontrázott bölcsen Brook.
-Nocsak, Anonymus újra köztünk?-kérdezte Rik szórakozottan Brooktól mire a lány bólintott.
-És valakinek akinek van egy kis esze és ideje annak itt kéne maradnia vele...-mondta April.
-Rendben én maradok.-jelentettem ki.
-Tesó nem hallotad, hogy olyan ember maradjon akinek van esze?-kérdezte Ross mire mindenki felnevetett.

Na érdekes napnak nézünk elébe az biztos!

Tizedik fejezet...

April

  Brooklyn után rohantam be a szobájába és a legrosszabra számítottam...Hát igen, aszt hiszem jól tettem. Brook most újra 8 éves lett és hirtelen minden baját kiadta magából, ott zokogott a fejét egy párnába nyomva. Ismertem ezt az érzést mikor minden tönkre megy és semmi nem sikerül. Óvatosan leültem az ágyára és megsimítottam a haját.

-Na jó kis csillag, mi történt?-kérdeztem bársonyos hangon.
-Se-e-mih.-szipogta.
-Oké ezt nem veszembe, tehát?-mondtam most már határozotabban.
-jóh-hó teh-áth...-szipogta még mindig érthetetlenül. Már láttam, hogy  most ezzel semmire sem megyek.
-Figyelj, most kimegyek és addig nyugpodj meg. Hagylak és akkor este vissza nézek rendben.-kérdeztem mire ő csak bólintott.-És Brook akkor már az egész történetet szeretném hallani okés?
-Ahha.

  Majd kimentem és az ajtót halkan becsuktam magam után. A nappaliban már ott ült mindenki, kivéve Rylandet. Amint beértem öt kiváncsi szempár meredt rám.

-Esélytelen.-mondtam kicsit csüggedten.-Azt mondtam neki, hogy majd este megbeszéljük, addig nyugodjon meg. Ami azt jelenti, hogy ma már nem fogjuk őt látni...-válaszoltam végül és meg értették.-Ry?-kérdeztem.
-Hosszú.-legyintett Rik. Kezdett minden összeállni a fejemben, hogy mi történt Brookkal...
-Na mindegy, aszt hiszem mindannyian tudjuk mit történik most odabent.-mondta egy kicsit kuncogva Zora.-Igaz lányok?-ezen már én is elmosolyodtam.
-Hát igen, azok a régi szép  idők...-mondta Ann egy kicsit bele merülve a gondolataiba.
-Beavatnátok minket is, vagy még titokzatoskodtok egy darabig?-kérdezte Ross enyhén sértetten.
-Okké egy feltétellel! Ha mi is kérdezhetünk néhány dolgot.-mondta zo.
-Legyen.-nyújtotta kezét a mellette ülő Rocky és cinkosan mosolyogtak egymásra. Akkor észre vettem, hogy még mindig állok, így fogtam magam és leültem gyorsan Riker mellé.
-Jó én kezdem.-szólalt meg Ross.-Tehát szerintetek mit csinál most Brook?
-Most komolyan?-kérdezte Ann, mire a fiúk szinte egy emberként  válaszolták, hogy "igen".-Zora?-mondta hülye mosollyal Ann, ami azt jelentette, hogy folytassa inkább Zo.
-Öhm..tehát-kezdte elpirulva.-Brook most valószínűleg kisírt szemekkel fekszik fejét a párnába fúrva sírdogál és egy ideig Ryt fogja osztogatni, majd fogja a telóját és megnéz egy videót és utána sírva zenét hallgat.-fejezte végül be hosszadalmas monológját Zo, mire a fiúk elismerően bólintottak.
-Akkor most mi!-jelentettem ki.-Fiúk, hogy hívták az utolsó lányt akivel jártál?-kérdeztem elégedetten.
-Hú......öhm, Beth.-mondta Ross.
-Dana.-ez Rik volt.
-Lori.-közölte végül Rocky. Majd mind hárman jót röhögtek az értetlen fejünkön.
-Várj, ha most az jön, ez nem ér mi meg éjszakákat sírtunk át miattatok....-utánozta Ross egy lány hangját hozzá kell tennem pocsékul. Mi a lányokkal csak csöndben össze néztünk és szerencsétlenségünkre a fiúk ezt gyorsan fel fogták...
-Ez komoly?-kérdezte Rik és láttam valamit az arcán, mintha, egy büszke de ugyan akkor meghatott mosoly futott át az arcán. Én csak bólintottam, ahogy a többiek is. 

  Még elvoltunk egészen vacsi végéig a hülyébbnél, hülyébb kérdésekkel és, hát nevettünk ettünk , ittunk, tökéletes parasztos hangulat. A fiúk az este végére úgy döntöttek, hogy itt alszanak nálunk, szerintem már el is felejtették, hogy nekik is van saját lakásuk.

Zora

   22:56 néztem meg az órámat. A takarómat felhúztam a nyakamig, mert fáztam, míg Rockyra vártam. Amíg ő zuhanyozott eszembe jutott, hogy te jó ég a pasim nem más, mint Rocky Mark Lynch...Lányok ezrei álmodnak arról, ami most velem és a lánykákkal történik. Emlékszem mikor reggel azért késtünk a suliból, mert késő estig chateltünk, hogy milyen eszményien (Kalmár...) csinosak a fiúk vagy mert egy USTREAM-et vártunk. Hát, igen régen még én is csak egy voltam a sok rajongóból és most tessék, így mondja nekem bárki, hogy ez csak egy álom! Pedig pár évvel ezelőtt még talán magamnak sem hittem volna el, hogy egyszer azt fogom várni, hogy ez a nyomorék kijöjjön a fürdőszobából. Végül arra lettem figyelmes, hogy valaki behuppant mellém az ágyba és adott egy puszit a homlokomra. Elmosolyodtam és felé fordultam.

-Te tényleg sírtál miattam?-kérdezte aggódva.

-Ühüm.-válaszoltam félve.

-Szeretlek!-mondta és át karolt.

-Én is!-sutogtam, mire megcsókolt. Igen kétség nélkül imádom ezt a srácot...

Sziasztok srácok!

 Tartozom egy vallomással, bocsánat, de egyszerűen nem jött az ihlet...De  nem soká tavaszi szünet és sokkal több fejezetet kirakok majd! Csak nyugi, ja és aki hiányolta Aprilt annak üzenem, hogy nem soká hallunk felőle. Remélem tetszik a történet meg az egész blog és bocsi amiért rövid lett meg minden. És a barátnőimnek üzenem próbálok mindenkiről ugyan annyit írni ti észlének! -.-

Nóri :)

Kilencedik fejezet...

Anna

  Másnap már Zorát is haza engedték a kórházból, így most mind a nyolcan egy kanapén ültünk és gondolkoztunk. Nem tudom, hogy min, vagy, hogy miért...Ez a pár nap mindenkinek megrázó volt, Zo a halál szélén, April apja, aztán ott van ez a különös eset Brook meg Jade...Végül kibékült Andyvel és Zaynnak is meg mondta mi történt, és elment...megint Amerikába, a gyerekkel és Andyvel. Nem értettem egyet a döntésével. De ha neki így jó, hát legyen! A tv halkan szólt előttünk, de senki nem nézte. Mindenki máshol járt...Kintről be hallatszott a nyüzsgő Los Angeles-i élet, már 13 óra elmúlt, olyan 13:30 lehetett. Szinte egyszerre kaptuk fel a fejünket egy hangara kaptuk.

-Hali Srácok! A nevem Dana Ward. Ez meg itt a ClevverTv. És HIHETETLEN híreim vannak számotokra.-szólalt meg egy éles női hang a tvben. Majd az az idegesítő dallam is megszólalt, és ekkor még nem tudtuk a "HIHETETLEN hírt"...majd újra.- L.A nem is lenne L.A botrányok, celeb pletykák és divat bakik nélkül. Ám ami még minket is meglepet az a legújabb celeb párocska. Az elbűvölő Disney sztár Ross Lynch többé már nem szingli...-hallatszott mire Ross egy igen érdekes képet vágott mellettem és halkan szitkozódott, amin én egy picit elmosolyodtam.-Tegnap egy  szőke hajú lánnyal látták a Get shavednél,  a szemtanúk szerint tökéletesen ki lehetett venni, hogy a két fiatal együtt vannak...De nem csak Rosst találta meg a szerelem, hanem két bátyát és benn fenntesek azt mondják öccsére Ryland is meg találta a talán igaz szerelmet...Vajon a négy igaz, hogy a OneDirection után most már az R5-t is elveszítjük. Mi lesz majd a sok tinivel akik az első sorban kiabálnak...Minden kiderül a kedd reggeli adásunkból. Tartsatok velünk! Most búcsúzom. Ez volt Dana Ward a ClevverTv-től, sziasztok srácok!-fejezte be a beszédet a csaj...Senki nem tudott mit szólni, mindenki lefagyottan és mereven ült a zöld kanapén. 
-Ez most akkor mit jelent?-kérdezte Zora félve.
-Azt, hogy innentől mindenki mindent tudni fog a magán életünkről.-mondta Ross lehajtott fejjel. Ekkor megszólalt a Marry You R5-ös feldogozásban April telefonjából, mire Rik kicsit elmosolyodott de kis boldogsága hamar elszállt...
-Jónapot!-köszönt bele illedelmesen. Azt hiszem itt már mindenki sejtette, hogy nincs minden rendben ezért mindenki feszülten ült egy helyben.-Elnézést mi, vagyis maga kicsoda és-és...öm-dadogott Apr tehetetlenül mire Riker kikapta a mobilt a kezéből és lerakta.
-Oké! Ezentúl, ha névtelen vagy privát számról hínak titeket kötelességetek szólni nekünk fogjátok?-kérdezte végül komolyan mire mi csak bólintottunk egyett. Ez után Rynak és Brooknak vissza kellet mennie a suliba, mert még délutáni óráik voltak. (Ami azt jelentette, hogy nem látjuk őket este 7-ig.) Így miután ők elmentek Zora és Rock is lelépet állításuk szerint valamilyen hangszer boltba mentek...hogy ebből mi lesz...April és Rik otthon maradtak (fogalmam sincs, hogy mire készültek, de April fejét elnézve sok mindenről kellet beszélniük...) Tehát Rossal mi is leléptünk , az már más kérdés, hogy fogalmunk sem volt, hogy hova menjünk. Talán majd egy idő után beletörődök, hogy igen Ross Lynchel járok és igen a pasim egy sztár.

  Végül úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a Get Shavedbe. Rossz döntés volt...Egy perc sem telt bele, hogy már ios szempárok ezrei tapadtak ránk. Csak a megfelelő pillanatot várták, hogy minden féle bugyuta kérdésekkel bombázzanak minket. Feszengve mentünk el a pulthoz ahol megpróbáltuk a lehető leggyorsabban leadni a rendelésünket ami ugye bár nem egyszerű, ha egy gyakornok áll a pultnál...Mindkettőnkön érezhető volt a feszültség. Pont mint amikor a Hollywoodi filmekben a gyilkos áll a szoba közepén és körbe van kerítve...Vááá a hátam borsódzott amint ez eszembe jutott. Végül megkaptuk a fagyinkat és lassan elindultunk kifelé, és ekkor...
-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, ÚRISTEN EZ ROSS LYYYNCH!-kiáltotta egy lány csapat amint belépett, csupa rózsaszínben. Ross egy gyors bocsánat kérő pillantással nézett rám és elkezdtünk rohanni. Még jó, hogy az utca végén ismerős kocsira találtunk. Így gyorsan behuppantunk  Rocky kocsijába.

Riker

  Miután egy kiadós beszélgetés végén April felhozta, hogy mi lenne ha csinálnánk valami vacsorát a többieknek meg úgy egyépként is főzős kedve van, így hát, öm nem volt sok választásom belementem a dologba. Épp a főzés közepén tartottunk mikor egy hatalmas ajtó csapódást hallottunk. Valamint sietős lépteket és sírást, Aprilel kisiettünk a konyhából. Nincs rosszabb, mint egy síró lányt látni, főleg ha az a lány még elég kicsi és dühös...
-Elegem van! MINDENBŐL!-ordította.-Nem hiszem el, hogy lehet ekkora tapló valaki?!-kérdezte és még jobban elkezdtek záporozni a könnyei. Majd fogta magát és becsörtetett a szobájába. Jeszus! Hogy itt mi lesz...Azt nem tudom, de ahogy láttam April sem.

Nyolcadik fejezet...

Brook

  Már vagy egy fél órája ültünk ott a kórházban. Valószínűleg úgy nézhettünk ki mint a hülyék. 7 aggódó kamasz ül egy kórházi váró teremben. Alig várva, hogy az a fehér köpenyes orvos kilépjen és jó híreket mondjon  nekik. És tessék pármásod perc múlva ott állt előttünk az a fehér köpenyes akit vártunk...

-Önök Zora Leeson hozzá tartozói?-kérdezte egy kicsit zavartan és csodálkozva. Végül is nem minden nap találkozik az ember ilyen sok kamasszal.

-Fogjuk rá, igen.-válaszolta Rocky idegesen.

-Nyugodjanak meg kérem, a kis lány túl van az életveszélyen és már felébredt, viszont elég sok vért vesztett ezért éjszakára bent tartjuk. Nos akkor melyikőjük a legidősebb itt?-kérdezte végül az orvos.

-Én és April lenne az.-válaszolta Riker nyugodt ám még is ideges hangon.

-Rendben jöjjenek velem.-jelentette ki a doktor.

-A beteg felébredt belehet hozzá fáradni de csak egyesével kérem. Ki lesz az első?-kérdezte a nővér kedvesen és megértően.-Estleg a barna hajú fiúcska?-kérdezte mosolyogva a nő. Ezen persze mind elnevettük magunkat.
-Majd én!-mondtam hirtelen.-A barna hajú fiúcskának még le kell higgadnia...-mondtam egy kicsit jobb kedvel.
-Jól van tessék erre fáradni.

  Mikor beértem a szobába kicsit sokkolt a látvány...Bár amint meg láttam, hogy Zo fáradtan mosolyog az ágyban megkönnyebbüléssel töltött meg.

-Hogy vagy?-kérdeztem.
-Amint látod teljesen jól érzem magam bár ezek a csipogások, zúgások és stb., öm hát igen ezektől megőrülök. De ami fontosabb te, hogy vagy anyud?-kérdezte kicsit félve.
-Na igen ez az egyik ok ami miatt én jöttem be hozzád elsőnek. Nos tudod mikor megérkeztem a kórházba anya nem volt ott ezért meg kérdeztem, hogy esetleg hol találom vagy valami ilyesmi.
-És?-kérdezte Zora.
-Hát ez az, hogy anyát nem is vitték be a kórházba, gondolhatod, hogy ezek után mennyire ideges lettem...Aztán rá kérdeztem arra az orvosra akivel beszéltem a telefonomon.
-És?
-Hát képzeld csak, még hírből sem ismerték doktor Chase Anderson-t...Át vertek érted anyumnak semmi baja persze tudjuk, hogy múlt évben nehézségei voltak meg minden, de teljesen jól van.-mondtam végül.
-Ez mondjuk egy jó hír, viszont Brook ez azt jelenti, hogy ezt az egészet kitervelték mindent...-kimondta azt amitől féltem, mert pontosan jól tudtam, hogy ki volt az az ember aki ezt tette vele és-és velem is...
-Aaron...-mondtuk szinte elhaló hangon egyszerre.  Majd néhány percig mindketten csendben voltunk.
-Valamit majd kitalálunk!-mondta végül Zora biztatóan.
-Na viszont most megyek mert még a többiek is szeretnének látni.-mondtam és megöleltem.

Rocky

  Zavartan léptem be a szobába, nem tudtam mire számítsak... De amint láttam mosolyogni, megkönnyebbültem. Hogy él, hogy mosolyog és, hogy, hogy vele voltam. Oda léptem mellé és óvatosan megfogtam a kezét.

-Csak egy hónapra tettem ki a lábam de máris a sűrgőségin végzed...-mondtam gyengéden elmosolyodva. Kicsit köhögve de, elnevette magát.-Hogy vagy?

-A körülményekhez képest jól...-kezdte de láttam, hogy valamit elhallgat.

-De?-kérdeztem tőle.

-Mérges vagy rám?-kérdezte szinte majdnem sírva...

-Ezt miből, gondolod, dehogy is!-mondtam hitetlenkedve.-Olyan hülye vagy.-mondtam neki lágyan és egy puszit nyomtam a homlokára.-Már csak azt akarom tudni, hogy ki volt az...-közöltem végül vele.

-Én, öm nem láttam...-mondta végül. Láttam, hogy valamit titkol előlem, de nem akartam ezzel nyaggatni.

-Tudod, ha most egy spanyol szappan operában lennék valószínűleg, most elkezdenél ordibálni velem, hogy tudom, hogy tudod és ilyenek.-mondta nevetését vissza tartva.
-Teljesen rosszul fogod fel a dolgot...Mert valószínűleg  te apáca lennél én meg az orvosod.-gondolkoztunk tovább a történetünkön nevetve.
-És nem akarnám, hogy kiderüljön a viszonyunk?-kérdezte.
-Ó nem azt már rég megtudta az egyik pletyós barátnőd és már szinte az egész város tudja.-jelentettem ki a  legnagyobb természetességgel.
-Igazad van de az egész úgy végződne, hogy te elakarnál szöktetni és...-kezdte én folytattam.
-De miután ebbe te bele egyeztél, meggondolod magad...-mondtam fejemet ingatva.
-És mikor már épp mennél el bele törődve sorsodba, én utánad kiabálok azon a neveden amit csak én tudok...
-William!-mondtam végül érzékletesen.
-William? Komolyan?-mondta cinikusan nevetve.
-Jól van na! Onnan olvastam le.-mondtam röhögve, és a korlapra mutattam. Ő is elnevette magát.
-Majd miután kimondtam a neved ki írják azt a mondatot amit mindenki utál...-folytatta végül a.
-To be continnued...-mondtuk egyszerre.-Pacsit!-mondtam és belecsapott. Ezután megcsókoltam, már nagyon hiányzott. 52 nap, mintha csak a világ végét jelentették volna be számomra. És most ne otthon csókolhatom hanem egy kórházi szobában istenem! Ez a kiscsaj sem semmi. Miután lassan elhúzódtunk egymástól benyitott a nővér.

-Legyen szíves kifáradni egy percre uram!-mondta emelt hangon.
-Rendben.-mondtam mint a jól nevelt kisfiú, de a számmal azt tátogtam Zo-nak, hogy "VISSZA JÖVÖK".

Hetedik fejezet...

52.nap...

(Jelen)

Zora

  Nem ez nem lehet, nem találhatott ilyen könnyen rám...Miért? Ezt a sors akarta mindenki elment és tessék. Könnyű préda ez, ez szánalmas, és most tessék rettegek. És most itt fekszem védtelenül és gyengén...Miért utál engem mindenki ennyire? 

14 órával ezelőtt...

  Mikor kinyitottam a szemem a nap besütött az ablakon át a szobámba. Álmosan baktattam ki a konyhába.
-Jó reggelt!-köszöntem a nagy ürességnek, miután rájöttem, hogy nincs otthon senki majd hirtelen betöltötte a csend a szobát. Na ebből elég gondoltam magamban, így hát bekapcsoltam a TV-t. Minthogy általában a Disney channel-t nézzük ezért most s oda kapcsoltam. Öm, hát igen érett 17 éves gondolkodás... Épp a Shake it up! ment. Tehát leültem a kanapéra egy tál zabpehellyel és a laptopommal a kezemben.  Mikor  megszólalt a telefonomból a LOUD.

-Haló!-szóltam bele még mindig egy kicsit rekettes, álmos hangon.
-Jó reggelt szépség!-szólt bele egy meleg, bársonyos hang...Rocky.
-Neked is rocksztár.-mondtam kedvesen.-Tegnap élőben mentetek a family channel-en.
-Tudom, nagyon nagy volt a hangulat.-mondta boldogan.-Melyik volt a kedvenc dalod?
-A sok közül...hát lássuk csak.-mondtam elgondolkodva.-Azt nem mondhatom el...
-Akkor találgatok.-mondta nagy komolysággal.-Amikor Riker szólózott?
-Nem.
-Amikor Ross az Austin and Ally-s dalokat énekelte?
-Nem ott csak Ann sikított és egy párnát szorongatott magához.-itt egy picit mindketten elnevettük magunkat, majd folytattuk szócsatánkat.
-Várj amikor én énekeltem a What do I have to do-t?-kérdezte végül nagy boldogsággal és tettetett csodálkozással.
-Váááá igen!-mondtam nagyon, nagyon boldogan.
-Imádlak kis csaj.-mondta és érezni lehetett hangján, hogy mosolyog.-Mit csinálsz ma?-kérdezte végül érdeklődve.
-Hát miután rá veszem magam, hogy felébredjek szerintem elmegyek a plázába úgy is valamit meg kell néznem, aztán szerintem haza jövök és TV-zek, meg gépezek. És te mit terveztél már?-kérdeztem.

April

  Furcsa volt a találkozás apámmal, nagyon furcsa. Ő kedves volt és közeledni próbált. Kérdezgetett, hogy hol lakom, mit dolgozom, és, hogy van-e barátom. Én is kérdezgettem tőle bár igazából nem értettem, hogy még is mi ez a hirtelen jóság és barátság. Tudta, hogy soha, vagy legalább is nehezen fogom megbocsátain amit velem és anyuval tett. Hogy ott hagyott minket a semmi közepén, csodálkoztam is  mikor azt mondta, hogy beszélt anyával. Ki kisért az állomásra...Nem akartam neki elmondani, hogy jönnek értem a fiúk így hát azt hazudtam neki, hogy vonattal  megyek haza. És most ott álltunk egymással szembe és csak szótlanul néztük  egymást. Végül én törtem meg a csendet.

-Na jó, ki vele George mire volt jó ez az egész?-kérdeztem tőle. Nem tudtam, vagy csak féltem apának szólítani.

-Csak látni akartalak...Tudod nehéz az élet mostanában...-kezdte lassan elmélyedve gondolataiban.-Senki nem lehet semmiben sem biztos. April én nagyon szeretlek és tisztában vagyok, hogy azzal, hogy szinte soha nem tudsz majd nekem őszintén megbocsátani, de tudnod  kell amit tettem nem önszántamból tettem. Muszáj volt...-mondta végül mire én a szavába vágtam.

-Tényleg, komolyan milyen szöveg ez tudod te milyen apa nélkül felnőni, vagy amikor anya éjjelente sír és zokogva kiabál a telefonba vagy, hogy milyen az amikor az ember semmit nem ért és csak találgatni tud, hogy az apja él-e még vagy már rég a sírban fekszik. É-és amikor az iskolában a családfádat kell megcsinálni de neked egy rublika üresen marad az az a hely ahová te jönnél de nem, á nem az én apám 2 éves koromban ott hagyott minket. Igen nehéz nagyon de most már 19 éves vagyok és megígértem magamnak, hogy én nem leszek ilyen szülő...Ott voltál te az éretségi bankettemen  vagy  mikor elballagtam? Nem, de nem baj már megszoktam csak azt nem értem, hogy MIÉRT kellet most ide jönnöd és mindent felforgatni.-akadtam ki és a végén elsírtam magam 17 év...igen egy kicsit elegem lett.

-Édesem, hát nem érted? Én szeretlek de muszáj volt elmennem...És most azt is el kell mondanom, hogy miért jöttem ide.-kezdte de hallatszott a hangjában valami.-El kell mennem.

-Nem túl érdekes...-mondtam egy kicsit unott hangon.

-Nem Apr ez most más...Ez most bizonytalan idő, de akár az is lehet, hogy nem jövök vissza...Még azt sem tudom merre vagy hová megyek.-mondta végül szomorú elhaló hangon.

-Mi?-kérdeztem hisztérikusan.-Apa, apa apa apa apa ne, miért ne hagyj itt...megint.-közöltem most már sokkal higgadtabban.-Bocsánat, kérlek bocsáss meg csak ne hagyj itt kérlek ne menj el!-mondtam azt hiszem most esett le amit apa mondott...Hogy muszáj.

Itt már nem tudtam uralkodni az érzéseimen és megöleltem. Először nem értette, hogy most mi van, de végül megölelt. Szorosan öleltük egymást azzal a tudattal, hogy  ki tudja mikor látjuk viszont egymást.
-Mennem kell.-mondta és elment miután megpuszilta a homlokom.-Viszlát prücsök, még találkozunk ígérem.-mondta és elment.

Zora

  22:15...Hallottam a lépteket a lépcsőházban már azt hittem megjöttek mikor kopogtak. De az ajtónál nem Rocky és a többiek álltak hanem rosszabb. Az exem Aaron.

Elkezdett simogatni és azt mondta, hogy újra szeret. Én leállítottam mire ő közölte, hogy visszaszeretne kapni itt elkezdtem kiabálni vele, hogy álljon le és most fejezze be mire ő megpofozott. Elestem ott feküdtem a földön de nem sokáig gyorsan felálltam és meg fogtam az első tárgyat ami a kezembe került, tehát a levélnyitó kés. Már éppen szúrtam volna bele a mellkasába, de tervem vissza felé sült el mivel erős keze a kezemért nyúlt...És akkor hirtelen vörös vér buggyant ki csuklómból és szédülni kezdtem. Láttam ahogy Aaron feje bizonytalanná válik majd elmosódott a szoba, a lakás...Ezek után már csak egy ajtó csapódást és egy kocsi hangját hallottam. Majd egy újabb ajtó nyitódást, de ez már másabb volt mint az előző ez finomabb és csendesebb. Ekkor egy női hang a nevemet kiálltotta "Zora", és egy mély férfi ordítást. Hirtelen minden sötét lett és már a hangokat sem hallottam. Egy fényes helyre kerültem minden fehér volt egy ideig. Egyszer csak képek jelentek meg körülöttem. Anyáról és apáról, tavaszról-nyárról, Chaseről és Jakeről a bátyáimról, amikor a nayginál voltunk, a karácsonyokról és az ünnepekről, a barátaimról, Lukeról, Aprilről, Annaról, Brookról és a fiúkról és volt egy kép egy kép róla, Rockyról. Sírtam, zokogtam majd elgondolkoztam magamban "hol vagyok?" , "meg haltam volna?". és most hirtelen elsötétült. A sötétség és a félelem lett úrrá rajtam kiabálni kezdtem. Féltem és magamba roskadva így gondolkoztam. "Nem ez nem lehet, nem találhatott ilyen könnyen rám...Miért? Ezt a sors akarta mindenki elment és tessék. Könnyű préda ez, ez szánalmas, és most tessék rettegek. És most itt fekszem védtelenül és gyengén...Miért utál engem mindenki ennyire? "  Most megint hangokat hallottam, de ezek a hangok nyugtatóan szólítottak meg, hogy ne féljek minden rendbe jön...Felismertem a hangokat a családom-é volt és a barátaim-é...Majd hirtelen se kép, se hang újra feketeség...De itt már nem volt félelem öröm nyugtalanság ez üres volt és sötét. Végül gépek csipogását hallottam és ez volt az utolsó emlékem...