Halihóóó!

  Szóval ebben az apró bejegyzésben szerettem volna mindenkinek boldog karácsonyt és hihetetlen jó új évet kívánni. Remélem nektek is sok jó ajándékot hozott a Jézuska és már elfogyott a beiglitek, valamint remélem azért mindenki józanul fog haza térni szilveszter után. :D Nem sokára lehet, hogy csak a hét végén de készülök egy karácsonyi résszel és, amint láttátok a háttér is megváltozott vagyis...............*dobpergés* IGEEN ÚJ KÜLALAKUNK LESZ JEEEEEEEEEE! 
  Szóval ennyitszerettem volna mondani és még egyszer Kellemes ünnepeket és boldog új évet! :D

Nóri xxx

 

Huszonhatodik fejezet...

Ryland

  Szóhoz sem jutottam. Nem tudtam elhinni, és felfogni, hogy ezt csinálták velem. Ott hagytak. Egyedül, 16 ezer rajongó előtt. Nyomós okaik kell, hogy legyen nekik, hogy ezt meg tudjam bocsájtani... Persze ekkor még nem tudtam mi vár rám ezután. Ahogy Brookkal haza értünk, egyikünk sem volt kedve beszélni, de nem is nagyon akartunk. Csend. A zavarba ejtő csönd. Amikor az ember elgondolkodhat. De nem sokáig ülhettünk, ott egymagunk, ugyan is nyílt az ajtó és belépett rajta négy ismerős arc. Egy kisírt szemű Zora, egy gondterhelt, Zora kezét fogó Rocky, egy remegő kezű Ross és egy ideges Riker. Azt hittem felrobbanok, amint meg láttam őket. Brook fogott vissza, mielőtt bármit is csináltam volna. Végül kifújtam a levegőt és elszámoltam magam tízig, majd megszólaltam.

-Ezt. Mégis. Hogyan. Képzeltétek?-mondtam lassan minden szót jól kihangsúlyozva.
-Ry figyelj, hallgass ide! Te is jól tudod, hogy nem hagytalak volna ott, ha a dolog ami történt nem lett volna fontos.
-Ross, 16 ezer néző, mi történt? Tudom, hogy ti nem ilyenek vagytok... szóval hallgatlak titeket.-válaszoltam kő kemény arccal.
-ÖSSZEESETT, ELÁJULT!HÁT, NEM ÉRTED? Anna majdnem meg halt...-mondta, és mi mind lefagytunk. Nem tudtam, hogy mi történt, hogy miért hagytak ott... azt hittem, hogy kisebb dolog, de ez? Erre senki nem számított... Láttam, ahogy Brook arcán megindulnak lefelé a könnyek és, ahogy Zora Rocky vállába fúrja fejét és zokogni kezd.
-Sajnálom...-suttogtam, de ekkor Riker szólalt meg.
-De Ross, mi történt vele?
-És most már jobban van?-mondta Brook könnyeit vissza nyelve.
-Hol van most?-kérdezte Rocky.
-Srácok! Nyugi... nem tudjuk mi a baj. Most jelenleg a kórházban van és pihen. Most már sokkal jobban van. Az orvosok csodának tartják, hogy egyáltalán él még, nem tudja senki, hogy mi baja volt. Ezért fogják még pár napig, vagy akár néhány hétig bent tartani kivizsgáláson. 
-Ez megnyugtató hír, hogy jobban van, tényleg sajnálom Ross.-mondtam neki és lehajtottam fejem,nagyon elszégyelltem magam.
-Semmi baj tesó, nem tudhattad, Rik... te hol voltál?-kérdeztem ekkor már félve a választól...
-El kell mondanom valamit...-kezdte lassan.-Szóval történt valami, amiről nehéz beszélni. Kaptam egy videó üzenetet. Egy nő beszélt benne, de én nem láttam őt. Az üzenet Apriltől jött, de a hang még sem az övé volt. Megőrjített az egész, mikor nem sokkal később egy újabb SMS jött benne egy cím. így hát fogtam magam és elrohantam a megadott címre... Mikor benyitottam nem akartam hinni a szememnek April... a földön feküdt és körülötte minden csupa vér.-itt megállt és vett egy mély levegőt, jelezvén, hogy a történet még közel sem ért a végére.- Mellette pedig ott állt, ő a nő aki küldte az üzenetet. Diana.-lesokkolt a név. Nem akartam hinni a fülemnek. És ekkor történt olyan amire senki nem számított.
-Megölte a testvéremet az a... nő? A legjobb barátnőmet? Az embert akire felnéztem?-kérdezte Brook.
-April él kórházban van. David stabilizálta az állapotát.-mondta Riker komoly monoton hangon.
-HOGY TEHETTED EZT?-ordította Brook.-AZ EGÉSZ A TE HIBÁD! HA MOST APRIL MEGHAL AZT SOHA NEM FOGOM MEGBOCSÁJTANI NEKED RIKER ANTHONY LYNCH SOHA!
-De hát stabil az állapota!-érvelt Riker de látszott, hogy megérti Brookot.
-ÉS AKKOR MI VAN? STABIL AZ ÁLLAPOTA? SZUPER ÉS MI VAN HA EGY KÉT NAP UTÁN ÚJRA VISSZA ESIK? AKKOR MI VAN? EBBE BELE GONDOLTÁL RIK? TUDOD MILYEN AZ AMIKOR ELVESZÍTESZ VALAKIT? AMIKOR ANYU ELŐSZÖR KÓRHÁZBA KERÜLT AZT HITTEM VÉGE MINDENNEK  DE AKKOR MEGISMERTEM APRILT FELNÉZTEM RÁ, MERT Ő SEGÍTETT ÖSSZE BARÁTKOZTAM A TÖBBIEKKEL ÉS MOST ELÉM ÁLLSZ AZZAL, HOGY AZ EMBER AKI MELLETT FELNŐTTEM MAJDNEM MEGHALT... NORMÁLIS VAGY TE?-üvöltött Brook torka szakadtából majd elsírta magát és össze csuklott.
-Riker...-sóhajtotta Zora majd oda ment Brookhoz és szorosan átölelte.
-Brook én nem akartam, hogy így érezz. Tudom, hogy az én hibám, de hidd el nincs senki az ég világon aki ne okolná ennyire magát mindenért mint én! Brook tudom, hogy az én hibám és bocsánat...-lefagytam ahogy ezt a kis jelenetet nézetem, még nem tudtam le reagálni. Brook elfordult Rikertől.-Brook, April... terhes.-a szobában néma csend uralkodott. Mindenki Brookot nézte. Még én sem tudtam mit reagáltam volna az ő helyében. És akkor... felállt, könnyes szemével Riker szemébe nézett és oda lépett hozzá.
-Akkor miután közlöd velem, hogy az egyik legfontosabb ember az életemben majdnem meghalt rögtön azt is hozzá teszed, hogy gyereket vár... Nem vagy egy egyszerű eset Riker! Most mégis mit vársz mit csináljak, hogy reagáljam le? -kérdezte majd elment.

  Ahogy az ajtó becsukódott utána akartam rohanni, de Zora megfogott. Ott álltunk tehát mind az öten... némán, összetörve és lesokkolva.Se Brook, se April, se Anna. Msot legyen valaki okos és segítsen, hogy mit tegyek...

Huszonötödik fejezet...

April

  Szemeim nehezek voltak, ahogy lassan kinyitottam őket. Éreztem ahogy a végtagjaim, fájnak és az oldalam is égett, hasam pedig görcsbe rándult. Hátamon végig futott a hideg, ajkaim kicserepesedtek. Homályosan láttam. Fényesség volt és fehérség mindenhol. Két alakot láttam. Az egyiket rögtön felismertem... Ő volt az. Nem akartam, hogy itt legyen, hogy ott álljon. Nem akartam a szemébe nézni, mert  féltem. Szégyelltem magam, de nagyon. Elfordítottam a  fejemet. És egy mély, lassú levegőt vettem.

-Örülök, hogy felébredtél.-hallatszott egy férfi hangja.-Azt hiszem most magatokra hagylak titeket.-mondta majd léptek hangjai hallatszottak és az ajtó kinyílt, majd becsapódott. Csend töltötte be a szobát. Fejemet lassan rávettem arra, hogy ránézzek. És akkor újra láttam őt. Ott állt előttem. Arca vékony volt és megviselt. Szeme teljesen kivörösödött és haja is kusza szálakban meredezett az égnek az idegességtől. Akaratlanul is egy halvány mosoly futott át az arcomon.
-Szia.-mondta halkan, szinte már suttogva.
-Szia.-válaszoltam, hangom, nem volt éppen a legszebb. Rekedt és száraz.
-Hiányoztál.-mondta miközben leült az ágyam szélére.
-Tudom.
-Mi történt?-kérdezte és szemeit rám szegezte. "Nem tudom" akartam mondani, de a szavak nem jöttek ki a számon. Pedig tisztán és világosan emlékszem mindenre... Ahogy megláttam Davidet, ahogy lefogott és, hogy Diana miket vágott a fejemhez. Mindenre... Élesen és tisztán, ahogy elhurcoltak és a fájdalomra amit akkor éreztem, mikor a lány belém szúrta a kést. De most egyszerűen nem tudtam mit csinálni, azt éreztem, hogy arcomon, meleg, sós könnyek gördülnek végig. Riker zavarban volt, nem tudta mit csináljon. Azt hittem elfog menni, de ekkor olyat csinált, amire egyáltalán nem számítottam. Kezeivel puhán megsimította arcom, majd megcsókolt és magához ölelt. Felkavart. Nem tudtam mire véljem. De be kellett látnom, hogy hiányzott. Ő, teljes egészében. Hiányzott az illata, az ölelése és a csókjai. A nevetése és a hangja. Ekkor egy kicsit eltolt magától.
-Szeretlek. De kérdeznem kell tőled valamit.-mondta lassan, majd mély levegőt vett.-Terhes vagy?

  Ahogy kiejtette ezt a mondatot a száján, lesokkolódtam. Nem. Ez nem lehet igaz. Nem...

Ross

  -Ross...-hallottam egy gyönge suttogó hangot mögöttem. Azt hittem, hogy csak a képzeletem vagy a lelkiismeretem játszadozik velem. kezeimet ökölbe szorítottam ahogy az ajtónál álltam. Az orvos mondta, hogy menjek el. Nem élte túl. Meghalt. Nem akartam elhinni. Nem lehet, hogy elmenjen, hogy itt hagyjon. Annyira fiatal még, és annyira szép. még utoljára vissza fordultam, hogy elköszönjek tőle.
-Remélem, hogy nem vagy rám mérges. Tudom, hogy nagyon jó sorsod lesz odafönt. Megígérem, hogy találkozunk még! De most azt hiszem, hogy ennyi volt. Nem tudom mikor látjuk egymást újra. De én sietek... Csak várj meg. Annabeth, hallod várj rám, kérlek! Hát akkor... Szia!-mondtam és lehajtottam fejem, de ekkor meg állt a vér ereimben.
-Akkor, most... Itt hagysz?-mondta egy rekedt hang. Anna.  Azonnal felkaptam a fejem és meg láttam őt. Ahogy próbál feltápászkodni ágyában, és ahogy szemeiből könnycseppek gördülnek le. Hirtelen nem tudtam mit mondjak, csak sírtam. Bár nagyon sok mindent akartam mondani neki, de számon nem jött ki hang. Lassan bizonytalan léptekkel oda mentem hozzá és letelepedtem az ágy szélére.
-Ne, hagyjad ne próbálkozz felülni. Ne erőltesd meg magad.-mondtam lassan.-Anna, most álmodok, vagy te tényleg élsz és ébren vagy...
-Nem álmodsz Ross. Nem álmodsz.-mondta reszkető hangon és szemeibe újra könnyek szöktek.-Mindent hallottam. Mindent amit mondtál Ross. Nagyon szeretlek... Nagyon.-mondta, mire én lassan fölé hajoltam és megcsókoltam. Annyira hihetetlen volt. Minden. Az, hogy 2 perce még halottnak hittem, most meg itt ülök mellette és vel beszélek. Istenem, biztos, hogy álmodok.Ekkor nyílt az ajtó és az orvos lépett be csodálkozva.
-Nos, Miss Chase... Öhm az igazat megvallva, fogalmam sincs mi történt, de örülök, hogy újra köztünk van.-mondta a doki mosolyogva majd felém fordult.-Mr Lynch kérem, kérem fáradjon haza és aludja ki magát. Addig meg vizsgáljuk a barátnőjét és vigyázunk rá. Ígérem nem lesz baja.-mondta és kinyitotta az ajtót jelezvén, hogy komolyan gondolta. Végül is igaza van, rám fér egy kis alvás. Azzal fogtam magam majd megsimogattam Ann fejét és kiléptem az ajtón.

Rocky

 Lesokkolódtam. Nem akartam elhinni. Zora terhes. Ez, ez csak ooylan hihetetlen. Az ember nem tudja mit érezzen ilyenkor. Örültem, de mégis mérges voltam. Nem tudom kire... Talán magamra, talán rá, de leginkább féltem. Nem tudtam mit tegyek. 19 éves vagyok és, és apuka leszek. Félek. De azt hiszem most nem ez a legnagyobb gond hanem, az, hogy Zora mit érez.

-Nagyon mérges vagy?-kérdezte halkan, lehajtott fejjel.

-Miért lennék? Azért mert terhes vagy?-mondtam és közelebb húztam magamhoz.-Nem. Csak félek.

-Rocky...-mondta és fel nézett rám.-Én nem akarom elvetetni őt.-tudtam, hogy nem akarja. Ismertem már eléggé, ahhoz, hogy tudjam mikor mit gondol.

-Tudom, és nem is engedném... Nem hagynám, hogy valaki megöljön egy gyereket.-mondtam és meg pusziltam a fejét.

-És akkor most mit fogunk tenni...?-kérdezte és láttam ahogy egy könnycsepp gördül végig arcán.

-Hé, ne sírj!-mondtam és gyengéden letöröltem a könnycseppet az arcáról.-Ki találunk valamit! Most viszont menjünk haza. Mindenkinek jobb lesz úgy, plusz a többiek biztos, hogy aggódnak mi van.-majd megfogtam kezét és elindultunk a parkolóhoz.

-Elmondjuk nekik?-kérdezte.

-Nem tudom, még ne. A szüleid tudják?-megrázta a fejét.-Na jól van Zora Leeson akkor majd kiokoskodjuk együtt.-mondtam és elmosolyodtam.

TE JÓÓ ÉG!!!!

  A blogomat közel egy éve kezdtem és mára már 2000-en látták 3 rendszeres olvasó (+a három nővérem akik lusták feliratkozni vagy csak szerencsétlenek!! xDD ) 23 komment és 32 bejegyzés. (Ebbe bele tartozik a legújabb fejezet piszkozata is ;) ) Nem tudom elégszer megköszönni annak aki bármikor is rá nézett a blogomra vagy olvasta volna. Tényleg köszsönök mindent mindenkinek!! :')

Nóri xxx

U.I.: Nemskára hozom a 25.-ödik  fejezetet!

Huszonnegyedik fejezet...

Zora

  Ott álltam elhagyatottan. Egyedül. Az emberek csak úgy elsuhantak, vagy belém jöttek egy semminek éreztem magam. De nem tudtam őt itt hagyni. Valamelyik részem teljes egészében kötődik hozzá. Nem megy... Ekkor fedeztem fel az elsuhanó tömeg között egy alakot. Olyan ismerős volt. Ő! Legszívesebben oda rohantam volna hozzá és a nyakába ugrottam volna, de Nem tudtam. Egyszerűen legyökerezett a lábam. A szívem belülről majd kiszakadt a helyéről. Majd ekkor megindultam felé. Nem tudom, hogyan sikerült végül rá vennem magam, csak mentem át a tömegen. Láttam, hogy összerogyott. Elsírtam magam, de nem álltam mg. Amikor oda értem, meglepődve észleltem, hogy sír...

-Csak menjen tovább ne is törődjön velem, egy szörnyeteg vagyok...-mondta és hallatszott ahogy szipogott.
-Miért lennél az?-kérdeztem gyöngéden és láttam ahogy minden izma megfeszült. Majd lassan felemelkedett, bár fejét még mindig lefelé szegezte.-Nézz rám.-mondtam halkan. Ekkor felemelte a fejét és láttam, hogy sírt.-Nem vagy te szörnyeteg. Maximum egy kicsit.-mondtam és egy halvány mosoly futott át arcomon.
-Te? De hát... A gép elment és te meg... Szóval..ömm.-mondta teljes összezavarodással és izgalommal a hangjában, valamint egy kis mosollyal a sz arcán.
-Itt vagyok. Előtted.-mondtam és kifújtam a levegőmet.
-Miért nem mentél el?-kérdezte halkan.
-Mert nem tudtam. Egyszerűen nem ment. Ott álltam, volt még két perc indulásig, de nekem nem ment... Nem tudtalak itt hagyni.-mondtam és éreztem, ahogy a könnyeim végig gurulnak az arcomon.
-De miért akartál elmenni? Mit tettem?  Kérlek! Csak ezt mondd meg.-könyörgött és mélyen a szemembe nézett.
-Hallottam, amit mondtál Rocky. Azt, hogy idegesítelek és,hogy le akarsz rázni.-ahogy az emlékek fel töredeztek még jobban fájni kezdett mindenem de erőt vettem magamon és folytattam.-Szeretlek de ha te nem akkor miért maradjak itt?
-Mert azt nem én mondtam! Érted? Akit te hallottál az Rik volt...-mondta és hangján hallatszott a megkönnyebbülés. Abban a percben, szinte a föld alá kívántam magam. Annyira szégyelltem magam, hogy elfordítottam fejem és enm mertem ránézni. Szemeimből a könnyek kicsordultak, ahogy rájöttem mennyire hülye vagyok. Majdnem itt hagytam életem szerelmét , a srácot akit 12 éves korom óta várok. Az embert akit ha meg látok elmosolyodok... Hát tényleg ennyire hülye volnék. Ekkor éreztem ahogy arcomat hirtelen egy puha kéz simítja végig.
-Most nagyon utálsz?-kérdeztem és még mindig nem néztem rá.
-Mi? Hogy utállak-e?-kérdezte én meg össze rezzentem ahogy kiejtette ezt a mondatot a száján.-Dehogy is. Miért utálnálak, azért mert valamit félre értettél? Figyelj Zora annál jobban szeretlek, mint hogy ilyen butaságokon össze vesszek veled... Szeretlek.-ahogy ezt kimondta rögtön tudtam, hogy igazat mond. Felnéztem rá és a nyakába borultam. Szorítottam. Nem akartam elengedni. Jó volt újra beszívni az illatát és megölelni őt. Hiányzott  de még csak most jött a neheze. Be vallani neki mindent.
-Rocky... El kell neked valamit mondanom.-suttogtam, ahogy kicsit lazítottam az ölelésen.-Én... Ter... Terhes vagyok...-mondtam és eltoltam magamtól ahogy lehajtottam a fejem. 

Anna

  Amikor először elsötétült előttem a világ, nem tudtam, hogy hol vagyok. Csak úgy voltam, valahol a semmi közepén. Egyszer csak képek suhantak el előttem és néha lelassultak. Ott voltam én amikor még kisbaba koromban a nővéreim játszottak velem. Aztán szerte foszlott és újabb képek jöttek és mentek el előttem. Én meg csak álltam és bambán néztem rájuk. Emlékek mentek és emlékek jöttek. Sok volt. Láttam amikor megismertem a lányokat, amikor eltörtem a csuklóm, amikor a nyulam meghalt, az összes poénunkat hallottam. Közös nyaralások, ballagás, szalagavató és az értségi. Esti chat-ek arról, hogy  Ross felső teste milyen és ezernyi és még több emlék. Most akkor meghaltam? Ekkor az összes emlékem csak úgy egy szempillantás alatt eltűnt... Nem tudom, hogy hova, vagy, hogy miért csak úgy. Nem volt többé. Ez még sokáig így ment mikor meghallottam valamit. Egy hangot először még csak valami érthetetlen dolognak hallatszott. Ám ahogy tovább vártam egyre tisztább lett és a végén már kitudtam venni mi az, vagy inkább ki az. Ross volt az. Nekem beszélt. A hanghoz kép nem társult, de érezhető volt, hogy mindjárt sír. Azt mondta, hogy  ne menjek el, hogy szüksége van még rám. Hogy szeret és nem tudja, hogy fog-e még látni mosolyogni, vagy, hogy tudom-e azt mondani neki valaha, hogy "szeretlek"... Ahogy hallgattam ezeket egyszer csak mellkasom elkezdett szorítani, nem kaptam levegőt. Ross sírt mikor valami csipogó hang szólalt meg. Ordítottam. De nem hallotta. Küszködtem, nem adtam fel. Nem most nem mehet el. Nem haltam meg. Csak alszok nagyon mélyen... Már nem tudtam van-e esélyem még. Csak utoljára. Még egy kicsit összeszedtem magam és utolsó erőmmel megszólaltam.

-Ross!-suttogtam...

Riker

  Egy fekete autó állt meg előttem és Ryan feje formálódott ki belőle, ahogy lehúzta az ablakot. Éreztem ahogy April teste egyre hidegebb. A vér már alvadt és rászáradt a kezemre. Teste pedig élettelenül helyezkedett el karjaimban.

-Mit csináltál-kérdezte Ryan elhűlve.

-Semmit de nem most fogok magyarázkodni, mikor a barátnőm, mindjárt meghal. A kérdés az meg tudod gyógyítani.-kérdezte  hadarva és féltem a választól. Láttam, hogy Ryan szája össze szűkült és behunyta szemét.

-Üljetek be.-mondta és kifújta a levegőt. Amikor lassan beszálltam gondosan ügyelve arra, hogy Aprilnek ne legyen semmi baja.

  Ryan hihetetlen gyorsan vezetett. Minden percre szükségünk volt. Nem vagyok orvos, vagy sebész, de azt azért tudtam, hogy April esélye a túl éléshez 1 a millióhoz. Féltem kimondhatatlanul. Csak is magamat hibáztattam. Mert ha én  nem megyek el arra a vacsorára Diana nem érti félre és így talán ma Apr ott állhatna mellettem a koncerten. De nem most itt fekszik tulajdon képen halottan. Ekkor Ryan egy hatalmasat fékezett és a kocsi hirtelen megállt. Ryan intett, hogy menjek. Amikor kiszálltam a kocsiból, rögtön tudtam hol voltunk. Ryan magán rendelőjénél. Ahogy végig mentünk a csendes folyosón. A karom libabőrös lett. Egy fehér ajtó előtt álltunk meg és Ryan ekkor át vette barátnőmet majd intett nekem, hogy üljek le. 

  Már nem tudom mióta vártam ott... Csak ültem ott és le voltam sokkolva. Az életéért küzdöttek... Nem akartam elhinni, hogy ilyen balfék volnék. Megölettem a saját barátnőmet. Miért? Csak azt nem értem Diana miért tette ezt. Mit ártott neki April? Mert, ha én voltam a baja akkor miért nem engem gyilkolászott le? Áhhh!! Teljesen össze voltam zavarodva, már azt hittem soha nem lesz vége mikor Ryan jött ki fehér köpenyben.

-Túl éli.-mondta higgadtan. Nem tudom elmondani mennyire boldog voltam. Nem fog meghalni.-De hihetetlen nagy mázlid van ugye tudod.-bólintottam és a szám egy hihetetlen nagy mosolyra görbült.-Ja, amúgy bemehetsz hozzá. És még valami, gratulálok a babához!-mondta azzal eltűnt a folyosón.

Sziasztok Srácok!

  Szóval most valószínűleg utáltok azér mert nem hoztam új részt de kérlek ne tegyétek ^.^ Mert nem sokára (MOST MÁR TÉNYLEG!!) hozom csak tudjátok suli elkezdődött és bele kellet kicsit rázódnom szal... Bocsánat még egyszer és ígérem nem soká (terveim szerint csütörtök este vagy pénteken) hozom a kövi részt és nem csak ide hanem a HOME-ra is :) 

  A másik meg meg szeretném köszönni azt a sok komit és gyönyörűséget amit írtatok nekem tényleg sokat jelent mert csak miattatok csinálom :D

 De addig is még nem találkozunk 

Csók mindnkinek ;)

Nóri xxx

Huszonharmadik fejezet...

Riker

   Ahogy belöktem az ajtót a lélegzetem is elállt. Ő feküdt ott, véresen és mellette állt ő, akiről azt hittem szeret. Kezében egy véres hegyű kés volt látszott sz arcán,hogy elégedett volt, de amikor meglátott összetört. A kés nagy csörömpöléssel ért földet. April teljesen mozdulatlanul feküt, Diana meg lesokkolva állt. Szemeim össze szűkültek és az izmaim is megfeszültek. Azt hittem széttépem. 

-Riker én... Ne haragudj.-mondta halkan szinte már suttogva.

-Takarodj innen,és akkor nem hívom a rendőröket.-mondtam lassan higgadtan.-Értetted, Diana?-fejeztem be de már csak az ajtó csukódását hallottam magam mögött.

  Eddig bírtam. Ennyi. az egész életem lepörgött előttem ahogy láttam őt ott feküdni. Oldalán egy hatalmas véres vágással és körülötte alvadt vöröses vérrel. Könnyeim kicsordultak ahogy oda futottam hozzá. letéretem mellé és egy csók nyomtam homlokára. Arca és teste jéghideg volt óvatosan emeltem fel. Nem akartam őt a kórházba vinni semmi kedvem nem lett volna elmagyarázni, hogy mi történt vele, és annyira szemét sem akartam lenni Dianával. Csak arra tudtam gondolni, hogy April biztonságban legyen ezért elővettem a mobilom és tárcsázni kezdtem. 

-Ryan?-szóltam bele miután végre fel vették a telefont.
-Cső tesó mi van? Valami baj történt?-kérdezte végül félve.
-Mindent elmagyarázok nem sokára, csak most arra kérlek ne kérdezz semmit hanem gyere ide nagyon gyorsan! 
-Hova? Ember kezdesz megijeszteni!
-Nem tudom valahol a ilyen elhagyatott raktár helységeknél... Várj meg van Downtown Alley 23.
-Hogyan kerülsz te oda? Neked ma nem koncertetek van Rydel is nem sokára oda ér.-válaszolta hitetlenkedve.
-Most az érdekel a legkevésbé, hogy kivel mi van. Érted? Figyelj egy ember élete forog kockán. Utoljára mondom gyere ide!-mondtam most már ingerülten, de a választ már nem halhattam ugyanis a vonal megszakadt. Én meg álltam ott kezembe egy véres oldalú és horzsolásokkal teli lánnyal a kezemben csak remélve, hogy Ryan megértette mit akartam ezzel mondani...

Rocky

  El ment. És ki tudja, hogy látom-e még valaha... Nem lehetek ekkora balfék. Miért? Zokogva rogytam össze a repülőtér közepén. Mindenki engem nézett, e senki nem jött oda. Nem is baj, hisz szégyelltem magam. Ekkor egy árnyék jelent meg előttem.

-Csak menjen tovább, ne törődjön velem, egy szörnyeteg vagyok?-mondtam és ökölbe szorított kézzel, valamint lehajtott fejjel térdeltem szánalmasan.

-Miért lennél az?-kérdezte vissza az alak. Annyira ismerős volt a hangja. És... Nem. az nem lehet. Fejemet és testemet lassan fel emeltem és akkor megpillantottam az előttem álló alakot.

Ross

  Összetörtem. Nem tudtam elképzelni, hogy igaz... Lejárt az időm? De miért én? És miért ő? Mit vétettem? De ha ő nem él én sem akarok! Belül ordítottam. Egy ketrecben voltam bezárva és nem tudtam kiszabadulni. Az egész életem lepergett előttem és tudtam, hogy mostantól egy senki leszek! Egy tehetetlen szánalmas ember. Minden elhomályosodott körülöttem, és az emberek felgyorsultak. Mögöttem sikítások és kiabálások százai hangzottak el de én csak ültem szótlanul könnyes szemmel és halott barátnőmet néztem. Gyönyörű volt. De csak volt. Kezeink puhán fonódtak össze elvarázsolt a szépsége és ártatlansága. Ekkor éreztem utoljára, hogy megszorította kezemet... VÁRJUNK CSAK! Mi van? Megszorította a kezemet! Éreztem! Ekkor hirtelen felkaptam a fejemet és azt láttam, hogy...

Ryland

  Vettem egy nagy levegőt és kiléptem a színpadra. Ott álltam 19 ezer ember előtt én Ryland Lynch. A fiú akit ott hagytak a bátyjai és a nővére meg elkésett. Nem tudtam mit gondoljak. De tennem kellet valamit. Amint kiléptem a tömeg hallgatag lett. Nem erre számítottak. Oda léptem a mikrofonhoz. és úgy gondoltam elmondok nekik mindent, hogy megértsék szeretett bandájuk miért nincs ma velük itt.

(Miközben Ryland bölcseségét olvassátok, ezt! hallgassátok)

-Khhm! Elnézést, szeretnék valamit mondani!-a tömeg egyszerre kapta fel a fejét és akkor minden tekintett rám szegeződött.-Nyilván azt kérdezitek a legtöbben, hogy hol vannak a srácok. Őszintén? Fogalmam sincs. Nem tudom és ne nézzetek hülyének. Az  egyetlen akit tudok az a nővérem. Rydel egy dugó közepén ül és nem tud szabadulni. De ha még ő talán ide is tudna éri a többiek nem. Hogy miért? Mert... Mert például Rocky ma elfutott az LAX-ig csak azért, nehogy elmenjen élete szerelme, mert a hülye bátyám elbaltázott valamit. És Ross? Hogy ő hol van? A haldokló barátnője mellet vagy nem tudom... De ha gondoljátok felhívom nektek. Nem számít igaz? Végülis... Mindegy. Riker meg elment, nem tudom, hova, nem tudom miért és azt sem tudom, hogy mikor jön vissza. kérlek bármit mondhattok... Mondjátok nyugodtan, hogy ez volt a világ legrosszabb koncertje, vagy, hogy nem erre számítottatok és ezentúl ránk sem fogtok tudni nézni, vagy kevesebb lesz a követőn Twitteren. Engem nem érdekel.  Mert a családomnak segítség  kell és tudjátok mit? Én most át adom a staféta botot, és kijelentem , hogy az R5 ma nem lép fel! Ennyi.-miután befejeztem szövegem újabb mély levegőt ettem és már épp, hogy megfordultam volna mikor valaki felkiáltott mögülem.

-Megértjük Ry és köszönjük, hogy elmondtad ezt nekünk!-Egy tini lány volt az valahonnan az 5. sorból. Majd lassan lejöttem a színpadról és az egyik hangfalon ücsörgő és pityergő Brook felé intettem, hogy jöjjön oda.

-Gyere Brook haza megyünk!-mondtam és szorosan magamhoz öleltem...

Kommenteljetek, hogy mien lett és, hoyg tetszett nektek! :) <3 #R5Family

Hát ime! 

Tessék, lássék! Ezt bírtam összehozni. Remélem tetszik! :D És nem nagyon izgattam fel senkit, vagy esetleg sirattam meg.... Ne féljetek itt még nincs vége, ősszel jövök! ;D

U.I.: Szeretném ha megírnátok kommentbe, hogy TI hogyan képzelitek el a folytatást! 

Puszi Nóri xxx

Huszonkettedik fejezet...

2.rész

Rocky

  A srácokkal épp hangolni készültünk, mikor Brook ijedt arca jelent meg az ajtóban. Senki nem értette, hogy mi a baja. Szegény kislány csak állt ott fal fehér arccal, le sokkolva.

-Baj van?-rohant oda rögtön Ry.

-Elment...-mondta halkan. Nem értettük, hogy, hogy érti.-Zora, azt írta, hogy vissza megy...-itt nyelt egy nagyot.-Angliába.-mondta ki.

  Az idő megállt.Mindenki lesokkolva ült és félve, egyszer-egyszer felém tekintettek. Felém... Utáltam magamat! Elegem volt mindenből, nem akartam már semmit se csinálni... Csak megkeresni és megállítani őt. Nem teheti ezt! Miért? a düh és a harag egyre csak gyűlt bennem és kikívánkozott. Fogaimat csikorgatva és kezemet ökölbe szorítva végül megszólaltam.

-Nem most nem!-mondtam és elmentem.

  Futottam. Futottam és a tüdőm már égett, fájt és alig kaptam levegőt. A nyári meleg még egy lapáttal rátett,de nem érdekelt. Most csak Zo volt a fontos. Küzdöttem érte és az idővel harcoltam... Nem hagytam, hogy az a kis darab remény is kiszálljon belőlem. NEM! Itt most többről volt szó. Róla és rólunk. Féltettem. Amikor már végképp azt hittem soha nem érek oda, egyszer csak feltűnt egy három betű. LAX. A folyosókon végig szaladva a biztonságiakat kicselezve és embereket fellökve értem el a kijelző tábláig. A piros és zöld foltok fel váltva ide-oda mozogtak szemem belefáradt mire megtaláltam azt a három járatot ami Londonba indult. Az első már egy órája fel szállt, a második meg most indult el 20 perce, vagyis csak a harmadik járatot érhette el. Futottam és keresgéltem a számokat betűket. épp egy nagy ablak elött rogytam össze teljesen,mikor egy gépies hang szólalt meg. "A 24D járat Londonba induló járata el szállt. Köszönjük szíves várakozásaikat!"  összetörtem. Nem akartam el hinni, hogy elment. Ezt jól megcsináltam, elcsesztem mindent! És most Zora nincs itt, sőt talán  vissza se jön...Cserben hagytam őt, őket...

Ross

  Sajnáltuk. Mind. Szerencsétlen bátyám most kitudja, hogy hol van. De nem tudtuk itt hagyni csak úgy Brookot és Ryt. Nem tudom ,hogy most mi lesz... Ha nincs Rocky, nincs koncert. Amint ezen így filóztam megcsörrent a telefonom.

-Haló?-szóltam bele.
-Ross Lynch?-kérdezett bele a vonal végén egy férfi.
-Igen.
-A St. George kórházból hívom...

  Miután a doktor úr befejezte a mondandóját letette. Én nem tudtam, hogy hogyan reagáljam le... Dühös voltam, mindenkire. Rá, rám, a világra. Tudtam, hogy nem kellet volna őt egyedül hagynom. De most nem tudok tovább itt maradni. A koncert várhat, de a barátnőm haldoklik. Gyorsan fogtam egy taxit és megmondtam a sofőrnek, hogy amilyen gyorsan csak lehet. nem szóltam senkinek semmiről. Így is meg volt a maguk baja. Izgatottan ültem a hátsó ülésen. Számolgattam magamban, hogy csökkentsem a fusztráltságom. Tenyerem izzadt és éreztem ahogy homlokomon a verejték cseppek legördülnek... -nehezen vettem a levegőt mikor beléptem a kórház folyosójára fura, szorító érzés fogta el gyomrom. Az orvos már a folyosó végén várt. Arca komoly volt, de mégis valahogy nagyon nem tetszett. Kezét lassan az ajtó kilincséhez tartotta és végül óvatosan lenyomta. 

-Kap egy kis időt...-mondta halkan komótosan.

  A szoba ugyan olyan fehér és borzasztó volt, mint néhány héttel ezelőtt. Álmomban sem gondoltam volna, hogy valaha még vissza térek ide. És most tessék ott feküdt. Ő. Anna, az én egyetlen Annabethem... Arca fehér volt és sápadt, szemei csukva voltak. Az egyetlen életjelet az a csipogó kis izé adta. Nem tudtam, hogy most mi lesz. Nem tudtam semmit... Az ágya mellé telepedtem és megfogtam a kezét.

-Nem tudom, hogy valaha látni foglak-e még mosolyogni, vagy éppen nevetni. Talán ez az utolsó szó és mondat amit elmondhatok neked. Tudom, hogy még van remény. Én nem fogom feladni. De most be kell vallanom valamit. Félek... Hogy vajon megéled-e a holnapot, vagy itt hagysz. Szeretlek Anna. És csak azért ugráltalak körbe a napokban... sőt inkább hetekben, mert azt hittem, hogy ezzel védelek meg téged... De nem most már tudom, hogy hülye voltam, mert tessék itt vagy. Szeretnék valakit hibáztatni de nem tudok. Nem megy. Hiszen tudtam, hogy ha nem vigyázok rád ez lesz a vége. Vagyis én vagyok a hibás... Fáj, hogy így látlak...-mondtam mikor egy hosszú sípolás vetett véget monológomnak. Az orvos megmondta "egy kis időt" és ez most lejárt. Szemeimből a könnyek szöktek elő ahogy  ott ültem és fogtam a kezét félig vagy talán már teljesen halott barátnőmnek. És nem tehettem semmit...

Riker

  Nem tudom elhinni, hogy Ross csak úgy faképnél hagyott. Pedig mindjárt kezdődik a koncert és még se Rocky és most  már Ross se.  Ryland és Brook már tiszta ideg volt. Idegesen toporzékoltam lábammal mikor megrezzent a telefonom.Egy SMS jött méghozzá Apriltől. ő volt az utolsó akitől mostanában SMS-t vártam tehát érdeklődve nyitottam ki azt. Ekkor egy videó jelent meg a kijelzőn. Egy sok tükrös terem tárult elém sötét volt, vagy legalább is homály. Egy táncterem volt az. Ekkor valahonnan egy hang szólalt meg. 

-Nem tudod ki vagyok, és azt sem mit akarok... De egy komoly tét van a kezemben. Egy ember akiért aggódsz és akivel törődsz. Még ha nem is ismered be. Ismerlek Riker Lynch, nagyon közelről..-fejezete be mondandóját a hang majd gonoszul felnevetett és a háttérben egy női sikoly hangzott fel. 

  Nem lehet... Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy ki lehet az. Csak egy hangot ismertem fel és az a sikoly volt. April. Tudtam, hogy bajban van és égtem a vágytól, hogy megmentsem és kiszabadítsam. Csak egy bökkenő volt... Hol van? A gondolat, hogy nem tudom hol van, de tudom, hogy bajban van, megőrjített!  Nem bírtam nyugodni legszívesebben ketté törtem volna mobilom, mikor egy újabb SMS érkezett a címmel. Vajon normális ez? Valaki játszadozni akar velem. Valaki aki ismer és mindent tud rólam. Talán csak egy tréfa... Bár azt eléggé kétlm. Minden esetre oda kell mennem. Nem tudom, hogy April él-e még de meg kell őt mentenem. Ekkor autóba pattantam és bele tapostam a gázba. Úgy vezettem, mint egy őrült, mint valami eszement. De sietnem kellet. Hisz minden perc számított. Ekkor megálltam annál a háznál amely az üzenetben volt. mikor becsaptam az ajtót egy éles, hosszú női sikoly törte meg a kertvárosi raktár (???) csendjét. April. Talán már el is késtem...

Ryland

  10 perc... Kemény 10 perc! Azt hittem beleőrülök. Nem tudom elképzelni, hogy ho vannak már. Rocky már vagy 1 órája ha nem 2 ment el és Ross is. Riker meg csak lelépett. Mi ütött ezekbe????  HOL VANNAK??? Idegesen járkáltam fel s alá. Brook pedig szerencsétlenül lóbálta lábait ugyanis a lányok sem értek még ide... mármint a másik kettő... De most már az őrület kerülgetett. A tömeg moraja fellendült és a sikítások felerősödtek. És ekkor felcsendült az a mondat amit nem szívesen hallottam volna...

-Hölgyeim és uraim köszöntsék nagy szeretettel a színpadon az R............5...........!

Huszonkettedik fejezet...

1.rész.:

Brook

Június. Meleg és forróság. Ezzel lehetne a legjobban leírni a Los Angeles-i időjárást. Ezekben a napokban, hetekben nem volt valami  szép a helyzet nálunk. Ross egy tapottat sem mozdult Ann mellől félt. Félt, hogy Annabeth esetleg megint összeomlik. A félelem megváltoztatja az embert. Komorabb és izgatottabb lesz. És ez teljesen igaz. De ha ez még nem lett volna elég teher ott volt a másik szó is amit nem szabadott kimondani a jelenlétünkben. Féltékenység. Az a tulajdonság, amely kapcsolatokat tehet/tesz tönkre. Az amelyből már nincs visszaút, és szét cseszheti az egész életedet. Ott van nagyszerű példának Rik és April. Nem szólnak egymáshoz, és már egymás mellet sem tudnak meglenni.

-Zora oda adnád a nutellát?-mondta April.
-Most nem tudom Rikernél van.-válaszolta Zo.
-Akkor hagyjad ma nem eszem nutellát.

Igen körülbelül minden reggel ez a kis "párbeszéd" megy le. A reggelek nyomottak. Az egészben a legszebb, hogy Zora és Rocky, mint valami két régi ellenség úgy veszekednek. Igen ez volt az a fordulat amit senki nem várt. Körülbelül így teltek a mindennapjaink, hogy Zora és Rock veszekedtek, Ann és Ross általában nem voltak otthon ,és Rik meg April...hát igen azt hiszem sejthetitek.

-Ezt nem hiszem el. Most komolyan April?-kérdezte ingerülten Anna.-Hány éves vagy?
-Igen April egyetlenem ez tényleg jó kérdés.-mondta gúnyosan röhögve Riker is.
-Fog be Riker, azért te sem vagy semmi!-közölte indulatosan Zora.
-Mondja ezt azt az aki minden percben valakivel össze veszik.-mondta Rik és egy újabb gúnyos mosolyra húzta száját.
-Nem ez nem igaz! Nem minden percben.-háborgott tovább Zora.
-Ja nem minden percben hanem minden másodikban.-mondta Ross.
-Lehet leszállni róla!-emelte fel hangját Rocky mire mindkettő fiú elhallgatott és ezek után a reggelink többi része csenden folyt. 
-Jól van srácok akkor majd találkozunk a koncerten.-mondta végül Ryland és meg fogta a kezemet.-Na gyere!-mondta és én és a többi fiú is követtük őt.

April

  Miután a fiúk elmentek a lányokkal összekaptuk a lakást és magunkat is. Majd mindannyian lehuppantunk a kanapéra és pár percig nyugalomban és csendben ültünk.

-Na ma megint találkozol Mr.Nemtudomhogyhívjukmárdaviddel?-kérdezte Zo én pedig elmosolyodtam. David olyan más... Teljesen különbözik Rikertől. És azt hiszem teljesen belezúgtam. Álmodozásomnak Anna hangja vetett véget.

-Hahóóó! Föld hívja  Aprilt!!-kiáltotta, mire én gyorsan feleszméltem és mosolyogva bólintottam egyett.-Oké na én mg megyek mert még rengeteg dolgom van ma.-mondta és azzal felállt és elment.

-Én is húzok szia Apr.-mondta Zora és ő is távozott a lakásból. Ahogy feláltam megcsörrent a telefonom. David volt.

-Szia!-köszöntem bele kedvesen.

-Heló! Akkor áll még a mai program,-kérdezte, mire én természetesen igennel válaszoltam.

-Jól van akkor lediktálom neked a címet, oké?

-Rendben.

-Los Angeles, South-Dawsnell street 32.-mondta én meg lefirkantottam egy lapra.

-Köszi aranyom akkor indulok szia!-mondtam és letettem.

  Már egy jó fél órája ültem a metróban mikor végre bemondták azt a megállót ami nekem volt jó. Amint kiszálltam ismerős alakot pillantottam meg. David. Nem bírtam ki fogtam magam és a nyakába ugrottam. Egy kisebb séta után elértünk a lakására. Miután az ajtó bezáródott mögöttünk a falhoz nyomott és vadul csókolni kezdett. Nem értettem, hogy ez most mi de hagytam magam. Ekkor a válla felett egy ismerős alakot pillantottam meg és a lélegzetem is elállt...

Anna

  Ma Jaddel volt találkozóm, de Rossnak azt mondtam, hogy csak bevásárolni megyek aztán meg rögtön oda a koncertre. De nem tudtam neki engedelmeskedni és különben is olyan rég találkoztam már Jaddel azóta szült és most van egy 1 éves kisfia. Nem tudom már többet elviselni, hogy Ross mindig a nyomomban van. Különben is mi bajom lehet? ekkor minden sötét lett és szédülni kezdtem...

Zora

  Mivel semmi más dolgom nem volt úgy gondoltam, hogy elindulok a koncertre. Ám mikor oda értem egy különös beszélgetést hallottam meg...Amit nem szerettem volna hallani. 

-Dehogy is ma nem lehet.-hallatszott Rocky hangja. Telefonon beszélt. Az arcom lefagyott a következő mondattól.-Na jó! De előbb lekoptatom a csajomat...-mondta majd hangosan felröhögött.-Ja, tudom manapság úgy is egy hárpia!

  Nem akartam elhinni azt amit az imént hallottam. Nem ez nem lehet... Semmit nem tud! Semmit nem tud mert én azt akartam, hogy ne tudja meg... Nem tudom még nem érzem készen magam "arra" a feladatra. És most tessék pont mikor a legnagyobb szükségem lenne rá megcsal. és akkor itt hagy, és és én egyedül maradok. Amint ezek a gondolatok futották át agyam éreztem ahogyan könnyeim kicsordultak... Fájt és ezt már nem voltam képes feldolgozni. ez már túl sok volt számomra, És, és megijedtem. De össze kell szednem magam! És döntenem elmegyek...

Halihóóó!

Hát itt vagyunk Május végén és már nagyon rég volt bejegyzés... Igen ezért megint csak bocsi de nagyon kell tepernem a suliban...uhh! (Év vége....)  És egy májuson is túl vagyunk holnap Június és utána nyári szünet...Hmmm ami azt jelenti, hogy "évadzáró"! Muhahahaaaa! Most előre mondom Júniusban már csak 2 rész lesz és aztán Szeptemberben jön a folytatás vagy nevezzük 2.évadnak ;) ! Na minden esetre még van vissza 2 rész és az higgyétek el garantáltan nem lesz piskóta! :D 

UI.: Hogy e ne felejtsem hozok nektek egy teljesen új kinézetet és új képeket a szereplőkről remélem tetszik! Ime a tavaszi (vagy márinkább nyári...) megújulás :D

Nóri xxx

Huszonegyedik fejezet...

Brook

  -Szia...még mindig mérges vagyok rád.-válaszoltam Rikernek a telefonban

-Tudom...De légyszíves Brooklyn segíts.-fogta könyörgőre én pedig megsajnáltam így belementem.

-Jó de azzal a feltétellel, hogy hazamehetünk, mert nem vagyunk már ötévesek, oké?
-Legyen, de azt most mondom ne számítsatok semmi jóra... Elég gáz a helyzet!-mondta... Sokáig nem jött semmi életjel a telefonból. Tudtam, hogy fáj neki. A lányok elmondták mire készülnek...ismertem a tervüket.
-Riker itt vagy még?-kérdeztem végül halkan.
-Igen... Csak ez az egész annyira szar. Hogy lehet az, hogy neki nem fáj, látni. Mindent. Ő miért érzi jól magát valakivel? Valakivel aki nem én vagyok? Miért mivel érdemeltem ezt ki? Különben sem én csesztem el!-fakadt ki.
-Rik, hidd el, hogy ezt csak magadnak köszönheted! Hát nem érted, ő még indig szeret téged... De lépnie kellet. Nem maradhatott alul, hogy ha te közlöd vele, hogy meg hívod azt a csitrit... És tudom, hogy nem szereted igazából Dianát. Tudom, hogy Aprilt szereted és mindent megadnál neki... De elcseszted! És most ihatod a saját véred!-mondtam.
-Tudod jó lenne néha tényleg látni azt, hogy szeret... Basszus honnan a fenéből tudtam volna, hogy az rosszul esik. Mégis mi vagyok én valami gondolat olvasó??-kérdezte meghökkenten és itt teljesen be telt az a bizonyos pohár.
-RIKER ANTHONY LYNCH...NORMÁLIS VAGY TE? EGYÁLTALÁN EMBERNEK ÉRZED MAGAD....-fakadtam ki teljesen mert nem tudtam mi ütött bele...- Riker, hogy mondhatsz ilyet? Nem tudod min ment keresztül neki nem volt egyszerű gyerek kora az egyetlen dolog ami megmentette őt az öngyilkosságtól az az irántad érzett szerelme és rajongása volt. 3 éve...igen Rik annyi éve vagyunk belétek zúgva és még legvadabb álmunkban sem mertük elképzelni, hogy egyszer majd a TI oldalotokon ébredünk vagy sétálunk...
-Én ezt nem tudtam Brook, tudtam, hogy neki is rosszul esett de nekem is nagyon fáj... Szerinted megbocsájt nekem valaha is?-kérdezte és hallottam, hogy nagyon elszégyelte magát.
-Persze de először is minden képen dobd ki azt a kis macát a lakásból és ne gondold, hogy olyan könnyű lesz ez az egész bocsánatosdi....-válaszoltam.
-Köszönöm Brook, nagyon, nagyon köszi egy Isten vagy!-mondta és ki is nyomott...

Zora

  Valami nem tetszett nekem ebbe a srácba valami más volt... Az a barna haj és zöld szem... Hmmmmm, mintha már láttam volna valahol. Amint így gondolkoztam Rocky ölében Riker rontott be az erkély ajtón.

-Diána, J-J-J-James a gyereknapnak vége ellehet húzni!-jelentette ki ellent mondást nem tűrően, mire mindenki felkapta a fejét. Mi van?

-Bocs haver de a nevem David és nem...-kezdte volna bátortalanul a srác de Rik közbe szólt.

-Jaj istenem holnapután meg Fred leszel nem érdekel de most húzz innen!-mondta Rik és szegény srác úgy elhúzta a csíkot, hogy bottal sem lehetett volna ütni a nyomát.-Te is húzz innen és Di ne hívj és én se foglak...-mondta majd a szőke liba sértődötten kivánszorgott a lakásból.

Ott ültünk hatan. Csendben, meghöketen. Láttam April arcán az összezavarodottságot... Nem tudta örüljön vagy épp csessze le Rikket azért mert elküldte a srácot, akármi is legyen a neve. Nem kellet sokat várni  a vég kifejletre...

-TE NORMÁLIS VAGY EZ MOST MIRE VOLT JÓ?-szögezte le April a kérdés és egy könny csepp gördült le arcán.

Huszadik fejezet...

Anna

  A következő napok, hetek csendeben teltek. Mindannyian benne éltünk ebbe az April vs. Riker harcban. Brook és Ryland eközben elutaztak, (pontosabban ellentmondást nem tűrő hangon Rocky és Zora közölte velük, hogy most nagyon nincs helyük a lakásban.) nem akartuk, hogy a további körülményeknek a nézői legyenek. Rocky és Zora vette át a felnőtt szerepet kis közösségünkben. Ha lehetett mi sem voltunk nagyon sokat Rossal otthon... De a mai reggel mindennél tovább feszítette a húrt.

-Srácok szeretnék nektek valamit mondani.-jelentette ki Riker.
-El hiszed, hogy nem érdekel.-mondta April és fanyar mosoly ült ki arcára.
-April!-torkolta le őt Zo.-Monddjad Rik.
-Ma megszeretném nektek mutatni Dianat, ha ez nem lenne baj...-mondta Rik és egy bájos mosollyal Apr felé tekintett.
-ENNYI EDDIG BÍRTAM!-ordította April.-Legyen Riker, legyen, de akkor ma két vendéggel számoljunk ugyanis James is nálunk vacsorázik.-mondta és cinkos kis mosoly futotta át az arcán. Ennek a név hallatán Zoval egyszerre köptük ki-amolyan színpadiasan-a vizet.
-Nem teheted!-fakadtam ki.
-Miért is? Ez egy szabad ország.-jelentette ki April és összehúzta a szemét.
-Lányok! Beszélhetnénk egy icipicit?-mondta végül Zora majd mindkettőnket megragadott és kezünknél fogva elráncigált.
-Ezt most rögtön megmagyarázod.-ordibáltam suttogva.
-Te összejöttél J-J-J-Jamesel?? Hogy tehetted ezt?? April teee te áruló most mit csináljunk? Ötlet?-fakadt ki Zo.
-NEM! Nem jöttem össze J-J-J-Jamesel... És kösz Zor de nem vagyok áruló... Csak egy féltékeny összetört szívű lány akinek az ex-pasija most úgy a lelkébe vágott, hogy köpni nem tudok és, és beparáztam és így jött ő...-hadarta végül April.
-Jó bocsi, csak megijedtem... És akkor most mit csináljunk?-kérdezte végül Zora.
-Hát én arra gondoltam, hogy....Esetleg...-próbált valamit kinyögni a szerencsétlen, de peche volt, hogy mindketten jól ismertük így Zorával szinte együtt nyögtünk fel.
-Jó akkor öltözzünk.-mondtam végül. Így fogtuk magunkat és mindhárman elvonultunk öltözni. Miközben félkézzel próbáltam bekapcsolni melltartómat gyorsan lesmseztem Rossal, hogy mi történt. Pár perc múlva együtt indultunk is az ajtó felé.
-Majd mosogassatok el!-kiáltotta vissza az ajtóból Zora.
-Hogyne és az Ír manót is megkeressük utána.-hallatszott Rocky válasza a hátunk mögül.
-Hát akkor keressünk pasit ennek a fél eszűnek.-mondtam mikor kiléptünk az utcára.

Riker

    Hatóra és a lányok még mindig sehol Diana mindjárt ideér és tiszta ideg vagyok nem akarok leégni PONT előtte. Csöngettek. Rohantam az ajtóhoz de csalódnom kellet, mert az ajtóban nem Dia állt. Csak valami bájgúnár barna hajú pasi... Meg April??? WOW, azt, a-a-azt hittem csak blöfföl ezzel a J-J-J-James gyerekkel de nem. Fura mintha valami újra gyulladna a szívemben, vagy nem is tudom, tehát...izé, öm fhuu.

-Szia Riker.-mondtam nyugodtan, vagyis majdnem nyugodtan...

-David.-mondta mosolyogva.

-Azt hittem J-J-J-James.-mondtam és felhúztam fél szemöldököm.

-Ő az iker tesója, öhöm izé össze lehet őket keverni...-mondta April sietve, majd belekarolt újdonsült párjába és a kanapéra ültek. Ekkor az ajtóban egy gyönyörű szőke hajú szépség jelent meg az ajtóban.

-Szia édesem.-mondtam és gyengéden megcsókoltam.

-Szia cuki pofa!-mondta és egy cserfes kis mosoly jelent meg arcán.

-Srácok ő itt Diana! Diana ő Rocky és Ross a két öcsém valamint David vagy J-J-J-James fogalmam sincs és a barátnőik Zora, Anna és April...-mondtam és végig mutattam mindenkit.

-Szia Diana.-mondta végül és April felé nyújtotta kezét.

-Kurva...-rejtette el csípős megjegyzését Apr egy köhögés mögé mire kapott tőlem egy nagyon szúrós pillantást.

-Tessék?-kérdezett vissza Di, tehát szerencsére nem hallotta... Ha egyszer elmennek a "vendégek" megölöm Aprilt.

-Jaj drágám ugye nem haragszol meg ha megkérdezem, hol találkoztatok Daviddel?-mondta Diana és a kérdést egyenesen Aprilnek szögezte.

-igazából az egész olyan spontán törtét és egészen romantikus volt....-kezdte April. Éreztem, hogy egyre dühösebb leszek és ezt a vörös hajú kis szörnyeteg pont jól ki is tudja használni. Ekkor mély levegőt vettem de amint April szenvedélyesen megcsókolta a fiút felment bennem a pumpa...Ennyi én azért mindent eltudok viselni de ne haragudjon ez még is csak felháborító!

-Megbocsájtanátok egy percre?-mondtam intelligensen és kimentem  a teraszra majd gondosan meggyőződtem róla jól bezártam-e az ajtót és, hogy senki nem hall-e. Majd gyorsan elő vettem mobilom és vadul tárcsázni kezdetem.Szerencsére a harmadik csörgésre fel vette.

-Beszélnünk kell...!-jelentettem ki ellent mondást nem tűrő hangon.

Tizenkilencedik fejezet...

Riker

  A napom többi része képszakadás és egyetlen nagy fekete lyuk... Az egyetlen dolog amire emlékszem az az álmom... 

~Egy fehér falú teremben voltam. Semmi nem volt benne csak fehér volt, nagyon, és már szinte égette a szememet. Egy kis idő múlva már hozzá szoktam ehhez a fényhez. Ekkor már jobban kivehető volt egy alak. Vörös haj fehér farmer sima fehér póló. Ismerős volt, még is más. Barna szeme szinte szikrákat hányt úgy nézett rám dühös volt. Miután jobban megnézet észre vettem még valamit a szemein látszott, hogy sírt. Farkas szemeztünk egy jó ideig és ekkor mintha varázsütés valami felvillant és egy újabb fény áradat fedte be a szobát. És ekkor meg láttam, hogy egy angyal áll előttem. Fehér gyönyörű szárnya kicsit kesze-kuszán állt hátán és glóriája is félre csúszott. 
-Miért tetted ezt?-kérdezte és egy könny csepp gördült le arcán. Nem értettem mire céloz ezzel. Néztem azokba a nagy ártatlan szemeibe.Kis ideig álldogáltunk ott, a fényben egymással szemben. Az angyal sírt, zokogott.-Most el kell mennem.-mondta majd méltóság teljesen hátat fordított és elsétált.
-VÁRJ! NE HAGYJ ITT! VÁRJ MÉG!-ordítottam de hiába a lány eltűnt és a szoba fénye is vissza esett és egyre szürkébb és sötétebb lett.-MOST MI TÖRTÉNT??? SEGÍTS! GYERE VISSZA!-kiabáltam újra és újra de nem volt válasz...Ekkor jöttem rá ki volt a lány és, hogy miért volt olyan ismerős...April...~

Ross

  -Tehát uram a leánynak az ég világon semmi baja nincs.-mondta a doktor úr, mire én teljesen elsápadtam és elvesztettem az önuralmam.

-MI AZ, HOGY SEMMI? EZT MÉG IS, HOGY ÉRTI??-ordítottam.-DE HÁT URAM! A-A ANNA ELÁJULT ÉS ELÁJULTAN HOZTAM IS BE.-folytattam érthetetlen beszédemet ami hirtelen átalakult valamiféle motyogássá. Ekkor egy erős kéz fogott le hátulról,körülöttem minden lelassult és a testem "élettelenné" vált... De küzdöttem tovább, kiakartam a szorításból de nem sikerült. Valaki azt súgta a fülembe, hogy "Ross nyugodj le!"... Az öcsém volt az. Ryland. Majd Brook hangja is eljutott a fülemhez de ő az orvost kérdezgette, még Ry engem elhúrcibált ki a kórház főbejárata elé.

-Mi volt ez az egész ember?-kérdezte mérgesen.
-Az, hogy ááááááá, én ezt nem értem érted???-mondtam összezavarodottan és fejemet kezembe borítottam.
-Nem...De ha elmondanád talán.-kezdte Ry de nem hagytam, hogy befejezze.
-Figyelj Anna ájultan esett össze ez a hülye orvos meg közölte velem, hogy semmi baja az ég világon. A két rohadék bátyánk nem veszi fel a telefont. Ki tudja mi van velük. Rocky egyszer sem válaszolt az üzeneteimre, Riknek be sincs kapcsolva a telefonja... A két lány sem veszi fel. Anna meg kitudja...én ezt nem bírom Ryland. Az az orvoshibázik. Ismerem őt és tudom, hogy van valami baja a barátnőmnek.-fakadtam ki teljesen és mire monológom végére értem valaki hátulról átölelt. De ez más volt mint a múltkor Ry-é. Ez gyengédebb volt és melengetőbb...

Rocky

 Olyan fél egy körül járt mire Rikert haza tudtam ráncigálni és ágyba tudtam parancsolni. Miután elaludt óvatosan ki lopóztam a lakásunkból és gondoltam majd alszok Zoránál. Csak, hogy mire becsuktam az ajtót a főnök asszonnyal találtam szembe magam. Hihetetlen milyen jól tud kinézni valaki még éjjel 2-kor is. Megöleltem őt és úgy szorítottam magamhoz mintha valaki elakarná venni tőlem. Abban a percben világossá is vált, hogy ma a folyosón campingezünk... Egyszerre rogytunk le folyosó végén lévő radiátor tövébe.

-Martini?-kérdezte és egy fáradt cinkos mosoly ült ki az arcára.

-Legalább öt liter,de ne hogy azt hidd, hogy csak te tudod ki találni, hogy én meg  a bátyám mit csináltunk....Hmmmm nézzük csak hülye R5 fanfictionok tömege ordibálás a Tvvel és valami béna szerelmes film igaz,-kérdeztem és hirtelen mindketten fáradtan nevettünk fel.

Tizennyolcadik fejezet...

April

  Az a mérhetetlen fájdalom ami bennem volt az leírhatatlan... Utáltam azt a nőt amióta megtudtam, hogy valamikor volt valami közte és Rik között utáltam, sőt rühelltem. Nem tudtam elviselni, fájt, nagyon fájt szúrt és égetett, az ahogy velem beszélt. Azt hittem tényleg szeret de nem, nagyon úgy tűnik, hogy nem. Akkor csak kihasznált vagy csak azért kellettem neki mert fiatal vagyok? Milliónyi kérdés keringett a fejemben...Amikor megláttam a tweetet ideges lettem és valami fura, megmagyarázhatatlan érzés fogott el. Csalódottság, azt hiszem így hívják. Azt hittem, hogy ő az, ő akire már 14 éves korom óta várok. De tévedtem, hisz az emberek változnak... Zora közölte velem, hogy ma csajos estét tartunk. Nem tudom, hogy fogom majd neki ezt meghálálni de minden esetre örültem, hogy legalább Ann és Brook nem fognak ilyen állapotban látni. Hisz én vagyok a legnagyobb  nekem nem szabadna összetörnöm én viselem a gondjukat... Nem, ha Riker így játszik akkor rendben, de én is változtatok a figurán, még semmit nem tud rólam...nem ismer eléggé. Azzal vissza fordultam a telóján pötyögő Zohoz és közöltem vele, hogy ma újra 13 évesek leszünk.

-Hozom a DVD-t.-mondta és valahonnan előkotorta a Valentin-Nap című nagyon kis cuki szerelmes filmet. Ilyenkor általában kiordítjuk a torkunkat és kisírjuk a szemünket. Majd eszünkbe jut mekkora lúzerek vagyunk és miért nincs egy normális pasi ezen a ki*****t földön. Ez a hagyományunk, hogyha vamelyikünknek valamilyen pasi  problémája van segítünk neki, ha van a másiknak pasija, ha nincs...

Brook

  -Tehát a kozmológiai cikk ír azokról a részletekről, amelyek a tudomány szerint az ősrobbanás után közvetlenül történtek és hadd tegyem hozzá, hogy....-kezdett bele a tanárnő valami újabb unalmas dumába, amikor megrezzent a telefonom. Lassan, óvatosan húztam ki a zsebemből nehogy meglássák, és azt hiszem sikerült is. Egy SMS volt az Rosstól. Egy kisebb regényt írt, próbáltam gyorsan olvasni, hogy le ne bukjak...Csak, hogy ez uttal nem sikerült.-Nos Miss. Evens legyen szíves és megosztaná az osztállyal is, mit nézeget a pad alatt.-mondta egy idegesítően magas hangfrekvenciával a tanárnő.
-Elnézést tanárnő de nekem most el kell mennem.-mondtam és felálltam.
-Ne haragudjon, de milyen jogon akarja maga elhagyni az órámat?
-Kérem tanárnő egy üzenetet kaptam Rosstól és...-próbáltam volna befejezni, de ekkor Gabriella beszólt.
-Ross Lynch?-kérdezte meglepődötten és gúnyosan.-Hát persze én meg Nicki Minajal megyek vásárolni...
-Igen Gabi én meg Tom Hanksel megyek vacsorázni.-kontrázott Miss.Blanch, majd együtt nevettek fel hisztérikusan.
-Na ide figyelj és maga is! Nem érdekel ki mit hisz én most elmegyek mert a nővérem kórházban van...és egyenlőre nem tudják mi baja. Tehát ha megbocsájt.-mondta és az ajtó felé indultam. Az ajtónál még egy szóra vissza fordultam.-És Miss.Blanch Tom Hanks...tényleg? Nem túl öreg magához?-azzal fogtam magam és elindultam a rugby pálya felé Rylandet össze szedni.

Ross

 Frusztrált. Minden kórházi váró terem frusztrált és félelemmel, aggódással teli. Azok az arcok a megrökönyödött emberek...Senki nem szeretne a helyükben lenni. A könnycseppek az arcokon és a félelem a szemekben. Csend volt, mély csend. A folyosó végén léptek zajai hallatszottak és ágyak kerekeinek csikorgása. Egy nő feküdt rajta a fejéből és az oldalából ömlött a vér. Amikor a férje síró szemeivel utána nézett annyit suttogott "szeretlek"...Ideges voltam és minden következő percben egyre idegesebb. A bátyáim nem vették fel a tlefont, Zora és April úgy szintén. A két kisi meg kitudja mikor ér ide... Anna már vagy egy órája bent volt a doktornál. Nem tudtam tovább ülni felkellet állnom. Ide-oda sétálgattam. Nyílt az  ajtó és a doktor úr lépett ki rajta.

-Ross Lynch?-kérdezte mély komor hanggal.

-Igen.-válaszotam idegesen.

-A barátnőjének..............