2013. június 11., kedd

Huszonkettedik fejezet...

2.rész


Rocky

  A srácokkal épp hangolni készültünk, mikor Brook ijedt arca jelent meg az ajtóban. Senki nem értette, hogy mi a baja. Szegény kislány csak állt ott fal fehér arccal, le sokkolva.

-Baj van?-rohant oda rögtön Ry.
-Elment...-mondta halkan. Nem értettük, hogy, hogy érti.-Zora, azt írta, hogy vissza megy...-itt nyelt egy nagyot.-Angliába.-mondta ki.

  Az idő megállt.Mindenki lesokkolva ült és félve, egyszer-egyszer felém tekintettek. Felém... Utáltam magamat! Elegem volt mindenből, nem akartam már semmit se csinálni... Csak megkeresni és megállítani őt. Nem teheti ezt! Miért? a düh és a harag egyre csak gyűlt bennem és kikívánkozott. Fogaimat csikorgatva és kezemet ökölbe szorítva végül megszólaltam.

-Nem most nem!-mondtam és elmentem.

  Futottam. Futottam és a tüdőm már égett, fájt és alig kaptam levegőt. A nyári meleg még egy lapáttal rátett,de nem érdekelt. Most csak Zo volt a fontos. Küzdöttem érte és az idővel harcoltam... Nem hagytam, hogy az a kis darab remény is kiszálljon belőlem. NEM! Itt most többről volt szó. Róla és rólunk. Féltettem. Amikor már végképp azt hittem soha nem érek oda, egyszer csak feltűnt egy három betű. LAX. A folyosókon végig szaladva a biztonságiakat kicselezve és embereket fellökve értem el a kijelző tábláig. A piros és zöld foltok fel váltva ide-oda mozogtak szemem belefáradt mire megtaláltam azt a három járatot ami Londonba indult. Az első már egy órája fel szállt, a második meg most indult el 20 perce, vagyis csak a harmadik járatot érhette el. Futottam és keresgéltem a számokat betűket. épp egy nagy ablak elött rogytam össze teljesen,mikor egy gépies hang szólalt meg. "A 24D járat Londonba induló járata el szállt. Köszönjük szíves várakozásaikat!"  összetörtem. Nem akartam el hinni, hogy elment. Ezt jól megcsináltam, elcsesztem mindent! És most Zora nincs itt, sőt talán  vissza se jön...Cserben hagytam őt, őket...

Ross

  Sajnáltuk. Mind. Szerencsétlen bátyám most kitudja, hogy hol van. De nem tudtuk itt hagyni csak úgy Brookot és Ryt. Nem tudom ,hogy most mi lesz... Ha nincs Rocky, nincs koncert. Amint ezen így filóztam megcsörrent a telefonom.

-Haló?-szóltam bele.
-Ross Lynch?-kérdezett bele a vonal végén egy férfi.
-Igen.
-A St. George kórházból hívom...

  Miután a doktor úr befejezte a mondandóját letette. Én nem tudtam, hogy hogyan reagáljam le... Dühös voltam, mindenkire. Rá, rám, a világra. Tudtam, hogy nem kellet volna őt egyedül hagynom. De most nem tudok tovább itt maradni. A koncert várhat, de a barátnőm haldoklik. Gyorsan fogtam egy taxit és megmondtam a sofőrnek, hogy amilyen gyorsan csak lehet. nem szóltam senkinek semmiről. Így is meg volt a maguk baja. Izgatottan ültem a hátsó ülésen. Számolgattam magamban, hogy csökkentsem a fusztráltságom. Tenyerem izzadt és éreztem ahogy homlokomon a verejték cseppek legördülnek... -nehezen vettem a levegőt mikor beléptem a kórház folyosójára fura, szorító érzés fogta el gyomrom. Az orvos már a folyosó végén várt. Arca komoly volt, de mégis valahogy nagyon nem tetszett. Kezét lassan az ajtó kilincséhez tartotta és végül óvatosan lenyomta. 

-Kap egy kis időt...-mondta halkan komótosan.

  A szoba ugyan olyan fehér és borzasztó volt, mint néhány héttel ezelőtt. Álmomban sem gondoltam volna, hogy valaha még vissza térek ide. És most tessék ott feküdt. Ő. Anna, az én egyetlen Annabethem... Arca fehér volt és sápadt, szemei csukva voltak. Az egyetlen életjelet az a csipogó kis izé adta. Nem tudtam, hogy most mi lesz. Nem tudtam semmit... Az ágya mellé telepedtem és megfogtam a kezét.

-Nem tudom, hogy valaha látni foglak-e még mosolyogni, vagy éppen nevetni. Talán ez az utolsó szó és mondat amit elmondhatok neked. Tudom, hogy még van remény. Én nem fogom feladni. De most be kell vallanom valamit. Félek... Hogy vajon megéled-e a holnapot, vagy itt hagysz. Szeretlek Anna. És csak azért ugráltalak körbe a napokban... sőt inkább hetekben, mert azt hittem, hogy ezzel védelek meg téged... De nem most már tudom, hogy hülye voltam, mert tessék itt vagy. Szeretnék valakit hibáztatni de nem tudok. Nem megy. Hiszen tudtam, hogy ha nem vigyázok rád ez lesz a vége. Vagyis én vagyok a hibás... Fáj, hogy így látlak...-mondtam mikor egy hosszú sípolás vetett véget monológomnak. Az orvos megmondta "egy kis időt" és ez most lejárt. Szemeimből a könnyek szöktek elő ahogy  ott ültem és fogtam a kezét félig vagy talán már teljesen halott barátnőmnek. És nem tehettem semmit...

Riker

  Nem tudom elhinni, hogy Ross csak úgy faképnél hagyott. Pedig mindjárt kezdődik a koncert és még se Rocky és most  már Ross se.  Ryland és Brook már tiszta ideg volt. Idegesen toporzékoltam lábammal mikor megrezzent a telefonom.Egy SMS jött méghozzá Apriltől. ő volt az utolsó akitől mostanában SMS-t vártam tehát érdeklődve nyitottam ki azt. Ekkor egy videó jelent meg a kijelzőn. Egy sok tükrös terem tárult elém sötét volt, vagy legalább is homály. Egy táncterem volt az. Ekkor valahonnan egy hang szólalt meg. 

-Nem tudod ki vagyok, és azt sem mit akarok... De egy komoly tét van a kezemben. Egy ember akiért aggódsz és akivel törődsz. Még ha nem is ismered be. Ismerlek Riker Lynch, nagyon közelről..-fejezete be mondandóját a hang majd gonoszul felnevetett és a háttérben egy női sikoly hangzott fel. 

  Nem lehet... Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy ki lehet az. Csak egy hangot ismertem fel és az a sikoly volt. April. Tudtam, hogy bajban van és égtem a vágytól, hogy megmentsem és kiszabadítsam. Csak egy bökkenő volt... Hol van? A gondolat, hogy nem tudom hol van, de tudom, hogy bajban van, megőrjített!  Nem bírtam nyugodni legszívesebben ketté törtem volna mobilom, mikor egy újabb SMS érkezett a címmel. Vajon normális ez? Valaki játszadozni akar velem. Valaki aki ismer és mindent tud rólam. Talán csak egy tréfa... Bár azt eléggé kétlm. Minden esetre oda kell mennem. Nem tudom, hogy April él-e még de meg kell őt mentenem. Ekkor autóba pattantam és bele tapostam a gázba. Úgy vezettem, mint egy őrült, mint valami eszement. De sietnem kellet. Hisz minden perc számított. Ekkor megálltam annál a háznál amely az üzenetben volt. mikor becsaptam az ajtót egy éles, hosszú női sikoly törte meg a kertvárosi raktár (???) csendjét. April. Talán már el is késtem...

Ryland

  10 perc... Kemény 10 perc! Azt hittem beleőrülök. Nem tudom elképzelni, hogy ho vannak már. Rocky már vagy 1 órája ha nem 2 ment el és Ross is. Riker meg csak lelépett. Mi ütött ezekbe????  HOL VANNAK??? Idegesen járkáltam fel s alá. Brook pedig szerencsétlenül lóbálta lábait ugyanis a lányok sem értek még ide... mármint a másik kettő... De most már az őrület kerülgetett. A tömeg moraja fellendült és a sikítások felerősödtek. És ekkor felcsendült az a mondat amit nem szívesen hallottam volna...

-Hölgyeim és uraim köszöntsék nagy szeretettel a színpadon az R............5...........!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése