No...Never...Ever...

Negyedik fejezet...

April

  Hihetetlen, én ezt nem hiszem el! Ilyen boldog még soha, SOHA nem voltam. És mit csinál az ember mikor boldog? Hát vacsorát! Mert a nála fiatalabb generáció (khöm Zora, Anna, Brook...) lusta elkészíteni. De mivel felelős 19 éves vagyok és valamikor szeretett édesanyám azt mondta nekem, hogy mindig a legnagyobb a főnök, ezért  munkára fogtam a "gyermekeimet". Épp a kínai kaja elkészítésének a  kellős és teszem hozzá egészen ragadós közepén voltunk, kopogtak.

-Nyitva!-kiabáltuk egyszerre.
A négy fiú előttünk állt és kb. úgy néztek ránk, mint az idiótákra. Ekkor én is a helyükbe képzeltem magam. Öööööö, igen...eléggé hülyén nézhettünk ki a lányokkal. Négy teljesen meggárgyult ember talpig ragacsosan és narancs sárgán állt előttük. 

-Jó, akkor ezt most megpróbálom  úgy venni, mintha ez egy teljesen normális esemény lenne a tizen éves lányok körében.-mondta Ross nevetését visszatartva.
-Kérlek mi csak vacsit csinálunk.-mondta Anna, mintha ez még nem lenne elég világos.
-Na ne szivass!-mondta röhögve Rocky.
-Képzeld de és tudd meg, hogy nagyon jó kínait tudunk csinálni.-vágott vissza Zo nevetve.
-Kínai?-kapta fel a fejét Ryland.
-Ahha, April kedvence, mert  ma ünneplünk!-mondta boldogan Brook és gyorsan megölelt.
-Jesszus! Csak pár órára tettük ki a lábunkat, mégis mi történhetett ennyi idő alatt?-kérdezte Riker.
- Alig hiszem el de....Hát felhívott és és azt mondta, hogy tetszik neki, meg, hogy jó és öm, hogy izé holnap találkozni akar velem annyira boldog vagyok isteneeeem!-hadartam, aztán rájöttem, hogy szerencsétlenek ebből semmit nem érthettek.-A demóm tetszett a Fallen records-nak.-mondtam végül és a nagy boldogságomban akaratlanul is megöleltem Rik-ot. Meglepetésemre ő is rögtön vissza ölelt. És álltunk ott egymás karjaiban...boldogan...

Brook

  Fáradtan keltem ki az ágyamból, mikor csengettek. Az ajtóban egy hosszú szőke hajú lány állt farmerben és kabátban. Rögtön felismertem. Rydel, Rydel Mary Lynch. Az életem legnagyobb példa képe, ahogy táncol zongorázik és minden. Hihetetlen a csaj!

-Szia!-köszönt kedvesen.

-Szia!-köszöntem vissza boldogan.-Gyere be!
-Te biztos Brook vagy, Ry már sokat mesélt rólad.-mondta  huncut kis mosollyal az arcán.
Majd nem sokkal később Zora ébredt fel és jött ki a szobájából.
-Most álmodom, vagy Rydel tényleg  a nappalinkban ül.-kérdezte lemerevedve.
-Nem teljes egészében én vagyok.-válaszolta Rydel.

  Lassan mindenki felébredt, és megkezdődött a csajos napunk Rydel-el. A nap végére nagyon jól össz"ebarátkoztunk, borzasztóan kedves és jófej. Kár, hogy este indulnak a #LOUD turnéra. Igen a turné 52 nap a fiúk nélkül, te jó ég mi lesz velünk...

Zora

  Fájt, kimondhatatlanul fájt. 52 nap az a rémes, 52 nap. Magához szorított és nem engedett el, már most fájt. Miért...? Most először éreztem az igazi fájdalmat, azt a szerelmet amit akkor éreztem abban a percben, még SOHA nem éreztem. Már hosszú idők óta öleltük egymást.

-Mennem kell szólalt meg.-mondta és érezhető volt hangjában a szomorúság.

-Tudom.-válaszoltam. Majd megcsókolt, úgy éreztem abban a pillanatban elolvadok...Majd lassan és gyengéden eltolt magától.

-Hiányozni fogsz kiscsaj!-mondta kedvesen.

-Te is nekem!-mondtam elhaló hangon.

"És akkor még senki nem tudta, hogy mi fog ez után történni..."

 "Igen ez most tényleg picurka lett, de a kövi hosszú lesz csak hagyjatok írni egy kicsit tovább! Luc neked meg jobbulást!! :) Hiányzol!"