52.nap...
(Jelen)
Zora
Nem ez nem lehet, nem találhatott ilyen könnyen rám...Miért? Ezt a sors akarta mindenki elment és tessék. Könnyű préda ez, ez szánalmas, és most tessék rettegek. És most itt fekszem védtelenül és gyengén...Miért utál engem mindenki ennyire?
14 órával ezelőtt...
Mikor kinyitottam a szemem a nap besütött az ablakon át a szobámba. Álmosan baktattam ki a konyhába.
-Jó reggelt!-köszöntem a nagy ürességnek, miután rájöttem, hogy nincs otthon senki majd hirtelen betöltötte a csend a szobát. Na ebből elég gondoltam magamban, így hát bekapcsoltam a TV-t. Minthogy általában a Disney channel-t nézzük ezért most s oda kapcsoltam. Öm, hát igen érett 17 éves gondolkodás... Épp a Shake it up! ment. Tehát leültem a kanapéra egy tál zabpehellyel és a laptopommal a kezemben. Mikor megszólalt a telefonomból a LOUD.
-Haló!-szóltam bele még mindig egy kicsit rekettes, álmos hangon.
-Jó reggelt szépség!-szólt bele egy meleg, bársonyos hang...Rocky.
-Neked is rocksztár.-mondtam kedvesen.-Tegnap élőben mentetek a family channel-en.
-Tudom, nagyon nagy volt a hangulat.-mondta boldogan.-Melyik volt a kedvenc dalod?
-A sok közül...hát lássuk csak.-mondtam elgondolkodva.-Azt nem mondhatom el...
-Akkor találgatok.-mondta nagy komolysággal.-Amikor Riker szólózott?
-Nem.
-Amikor Ross az Austin and Ally-s dalokat énekelte?
-Nem ott csak Ann sikított és egy párnát szorongatott magához.-itt egy picit mindketten elnevettük magunkat, majd folytattuk szócsatánkat.
-Várj amikor én énekeltem a What do I have to do-t?-kérdezte végül nagy boldogsággal és tettetett csodálkozással.
-Váááá igen!-mondtam nagyon, nagyon boldogan.
-Imádlak kis csaj.-mondta és érezni lehetett hangján, hogy mosolyog.-Mit csinálsz ma?-kérdezte végül érdeklődve.
-Hát miután rá veszem magam, hogy felébredjek szerintem elmegyek a plázába úgy is valamit meg kell néznem, aztán szerintem haza jövök és TV-zek, meg gépezek. És te mit terveztél már?-kérdeztem.
April
Furcsa volt a találkozás apámmal, nagyon furcsa. Ő kedves volt és közeledni próbált. Kérdezgetett, hogy hol lakom, mit dolgozom, és, hogy van-e barátom. Én is kérdezgettem tőle bár igazából nem értettem, hogy még is mi ez a hirtelen jóság és barátság. Tudta, hogy soha, vagy legalább is nehezen fogom megbocsátain amit velem és anyuval tett. Hogy ott hagyott minket a semmi közepén, csodálkoztam is mikor azt mondta, hogy beszélt anyával. Ki kisért az állomásra...Nem akartam neki elmondani, hogy jönnek értem a fiúk így hát azt hazudtam neki, hogy vonattal megyek haza. És most ott álltunk egymással szembe és csak szótlanul néztük egymást. Végül én törtem meg a csendet.
-Na jó, ki vele George mire volt jó ez az egész?-kérdeztem tőle. Nem tudtam, vagy csak féltem apának szólítani.
-Csak látni akartalak...Tudod nehéz az élet mostanában...-kezdte lassan elmélyedve gondolataiban.-Senki nem lehet semmiben sem biztos. April én nagyon szeretlek és tisztában vagyok, hogy azzal, hogy szinte soha nem tudsz majd nekem őszintén megbocsátani, de tudnod kell amit tettem nem önszántamból tettem. Muszáj volt...-mondta végül mire én a szavába vágtam.
-Tényleg, komolyan milyen szöveg ez tudod te milyen apa nélkül felnőni, vagy amikor anya éjjelente sír és zokogva kiabál a telefonba vagy, hogy milyen az amikor az ember semmit nem ért és csak találgatni tud, hogy az apja él-e még vagy már rég a sírban fekszik. É-és amikor az iskolában a családfádat kell megcsinálni de neked egy rublika üresen marad az az a hely ahová te jönnél de nem, á nem az én apám 2 éves koromban ott hagyott minket. Igen nehéz nagyon de most már 19 éves vagyok és megígértem magamnak, hogy én nem leszek ilyen szülő...Ott voltál te az éretségi bankettemen vagy mikor elballagtam? Nem, de nem baj már megszoktam csak azt nem értem, hogy MIÉRT kellet most ide jönnöd és mindent felforgatni.-akadtam ki és a végén elsírtam magam 17 év...igen egy kicsit elegem lett.
-Édesem, hát nem érted? Én szeretlek de muszáj volt elmennem...És most azt is el kell mondanom, hogy miért jöttem ide.-kezdte de hallatszott a hangjában valami.-El kell mennem.
-Nem túl érdekes...-mondtam egy kicsit unott hangon.
-Nem Apr ez most más...Ez most bizonytalan idő, de akár az is lehet, hogy nem jövök vissza...Még azt sem tudom merre vagy hová megyek.-mondta végül szomorú elhaló hangon.
-Mi?-kérdeztem hisztérikusan.-Apa, apa apa apa apa ne, miért ne hagyj itt...megint.-közöltem most már sokkal higgadtabban.-Bocsánat, kérlek bocsáss meg csak ne hagyj itt kérlek ne menj el!-mondtam azt hiszem most esett le amit apa mondott...Hogy muszáj.
Itt már nem tudtam uralkodni az érzéseimen és megöleltem. Először nem értette, hogy most mi van, de végül megölelt. Szorosan öleltük egymást azzal a tudattal, hogy ki tudja mikor látjuk viszont egymást.
-Mennem kell.-mondta és elment miután megpuszilta a homlokom.-Viszlát prücsök, még találkozunk ígérem.-mondta és elment.
-Mennem kell.-mondta és elment miután megpuszilta a homlokom.-Viszlát prücsök, még találkozunk ígérem.-mondta és elment.
Zora
22:15...Hallottam a lépteket a lépcsőházban már azt hittem megjöttek mikor kopogtak. De az ajtónál nem Rocky és a többiek álltak hanem rosszabb. Az exem Aaron.
Elkezdett simogatni és azt mondta, hogy újra szeret. Én leállítottam mire ő közölte, hogy visszaszeretne kapni itt elkezdtem kiabálni vele, hogy álljon le és most fejezze be mire ő megpofozott. Elestem ott feküdtem a földön de nem sokáig gyorsan felálltam és meg fogtam az első tárgyat ami a kezembe került, tehát a levélnyitó kés. Már éppen szúrtam volna bele a mellkasába, de tervem vissza felé sült el mivel erős keze a kezemért nyúlt...És akkor hirtelen vörös vér buggyant ki csuklómból és szédülni kezdtem. Láttam ahogy Aaron feje bizonytalanná válik majd elmosódott a szoba, a lakás...Ezek után már csak egy ajtó csapódást és egy kocsi hangját hallottam. Majd egy újabb ajtó nyitódást, de ez már másabb volt mint az előző ez finomabb és csendesebb. Ekkor egy női hang a nevemet kiálltotta "Zora", és egy mély férfi ordítást. Hirtelen minden sötét lett és már a hangokat sem hallottam. Egy fényes helyre kerültem minden fehér volt egy ideig. Egyszer csak képek jelentek meg körülöttem. Anyáról és apáról, tavaszról-nyárról, Chaseről és Jakeről a bátyáimról, amikor a nayginál voltunk, a karácsonyokról és az ünnepekről, a barátaimról, Lukeról, Aprilről, Annaról, Brookról és a fiúkról és volt egy kép egy kép róla, Rockyról. Sírtam, zokogtam majd elgondolkoztam magamban "hol vagyok?" , "meg haltam volna?". és most hirtelen elsötétült. A sötétség és a félelem lett úrrá rajtam kiabálni kezdtem. Féltem és magamba roskadva így gondolkoztam. "Nem ez nem lehet, nem találhatott ilyen könnyen rám...Miért? Ezt a sors akarta mindenki elment és tessék. Könnyű préda ez, ez szánalmas, és most tessék rettegek. És most itt fekszem védtelenül és gyengén...Miért utál engem mindenki ennyire? " Most megint hangokat hallottam, de ezek a hangok nyugtatóan szólítottak meg, hogy ne féljek minden rendbe jön...Felismertem a hangokat a családom-é volt és a barátaim-é...Majd hirtelen se kép, se hang újra feketeség...De itt már nem volt félelem öröm nyugtalanság ez üres volt és sötét. Végül gépek csipogását hallottam és ez volt az utolsó emlékem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése