No...Never...Ever...

Tizennegyedik fejezet...

Ross

   Bumm, csaptam be az ajtót, ahogy beértem a mosdóba... Egy női sikolyt hallottam és már tudtam, hogy ő az...Ann, talán elkéstem volna??? Ekkor valaki az én nevemet kiabálta "Ross!" és ekkor egy újabb ajtót törtem be. Bumm! A pasi Annával szembe állt félmesztelenül és épp a kezeit akarta emelni a barátnőm ruhái felé mikor berontottam. A harag és az aggodalom egyaránt áradt szét bennem, de ekkor nem bírtam tovább. Fogtam és egy jó nagyot behúztam neki...ha nem nyilvános helyen lennék nem csak ennyit kapott volna de ezt még lerendezem vele. A lényeg, hogy elájult egy időre ami körübelül annyit tesz, hogy kihozzam onnan Annt. Szerencsétlen lány szinte a karjaimba ájult mikor kihoztam onnan. Szorosan átölelt és éreztem, hogy sír, tudtam, ha én most nem jövök őt...tehát őt megerőszakolják. Megfogtam a kezét és gyengéden odasúgtam neki, hogy most haza megyünk. Ő sírva bólintott. Nem tudott megszólalni. Még nem. A kávézóban senki nem vett észre semmit a bent történtekből. Irigyeltem őket. Senkinek nem kívántam volna, hogy újra élje át azt ami a mosdóban történteket. Talán jobb volt, hogy csak egy zokogó lányt és egy zaklatott és dühtől reszkető szőke hajú fiút láttak. Az a düh és harag ami bennem forrt leírhatatlan, egyszerűen magamat hibáztattam mindenért. De jobban aggódtam Anna ért... ilyenkor kívántam azt a képességet, hogy bárcsak én lehetnék Edward Cullen és tudnék olvasni az emberek gondolatában. Miután beültünk a kocsiba láttam, hogy most, hogy már nincs a nyilvánosság előtt, és mindenki előtt összezuhan... A kocsi út hazafelé csendben telt. Egyszerűen nem tudtunk megszólalni, egyikünk sem. 
Mikor kiszálltunk a kocsiból azt hiszem megtört a jég és egyikünk sem bírta tovább. Mikor odaértem mellé  szinte a nyakamba ugrott és ott sírt tovább. Végül halkan azt suttogta, "Köszönöm!". Elindultunk fel a lépcső házban. Mikor benyitottunk  Mindenki ott állt velünk szemben, kivéve Rikert és Aprilt. És eddig bírta Ann fogta magát és berohant a szobájába zokogva. Már épp indulni akartam hozzá mikor Zora megállított.

-Várj, most mi jövünk.-mondta higgadtan és intett Brooknak, hogy jöjjön oda hozzá. Majd eő vette a telefonját és tárcsázni kezdett. Majd egy idő után kinyomta.

Brook

  Miután April nem vette fel Zora Rikert kezdte tárcsázni. Egy kis idő után felvette.
-Szia Riker, figyelj nem tudom, hogy hová raboltad el Aprilt vagy, hogy mit tettél vele, de idetudnád adni egy néhány percre.-kezdte és egy kis idő után újra beleszólt.-April segítened kéne oké? Az most mindegy majd később elmagyarázom...úgy érzem lesz miről beszélnünk ha vissza térsz a Föld nevezetű bolygóra. Na akk...Igen az kéne, tudod köszi.-mondta és ki hangosította a telót.

-I can't pretend
To know how you feel
But know that I'm here
Know that I'm real
Say what you want
Or don't talk at all
I'm not gonna let you fall

Kezdte Zora. Mind tudtuk mi ez a dal... Jól ismertük már.

-Reach for my hand

'Cause it's held out for you
My shoulders are small
But you can cry on them too
Everything changes
But one thing is true
Understand
We'll always be more than just friends

Folytatta April.

-You used to brave the world
All on your own
Now we won't let you go
we're going along
Be who you wanna be
Always stand tall
Not gonna let you fall

  Ez volt az én részem.... Ezután tovább haladtunk mikor a dal végére értünk egy picit megtorpantunk és pár pillanatra elhallgattunk. Végül kinyílt a szoba ajtó és Ann szólalat meg.

-Everything changes
But one thing is true
Understand
We'll always be more than a band

Zora

  Mikor kijött tudtam, hogy nem reménytelen ez az egész és még mindig él. Így hát odafutottam hozzá és szorosan magamhoz öleletem. És oda súgtam neki, hogy semmi baj és én soha nem akartam, hogy ugyan azt kelljen neki átélnie, mint nekem. Eközben rájöttem, hogy szerencsétlen Aprilt még mindig feltartom "dolgaik közben" így elbúcsúztunk tőlük és mindannyian lehuppantunk a kanapéra.