No...Never...Ever...

Tizennyolcadik fejezet...

April

  Az a mérhetetlen fájdalom ami bennem volt az leírhatatlan... Utáltam azt a nőt amióta megtudtam, hogy valamikor volt valami közte és Rik között utáltam, sőt rühelltem. Nem tudtam elviselni, fájt, nagyon fájt szúrt és égetett, az ahogy velem beszélt. Azt hittem tényleg szeret de nem, nagyon úgy tűnik, hogy nem. Akkor csak kihasznált vagy csak azért kellettem neki mert fiatal vagyok? Milliónyi kérdés keringett a fejemben...Amikor megláttam a tweetet ideges lettem és valami fura, megmagyarázhatatlan érzés fogott el. Csalódottság, azt hiszem így hívják. Azt hittem, hogy ő az, ő akire már 14 éves korom óta várok. De tévedtem, hisz az emberek változnak... Zora közölte velem, hogy ma csajos estét tartunk. Nem tudom, hogy fogom majd neki ezt meghálálni de minden esetre örültem, hogy legalább Ann és Brook nem fognak ilyen állapotban látni. Hisz én vagyok a legnagyobb  nekem nem szabadna összetörnöm én viselem a gondjukat... Nem, ha Riker így játszik akkor rendben, de én is változtatok a figurán, még semmit nem tud rólam...nem ismer eléggé. Azzal vissza fordultam a telóján pötyögő Zohoz és közöltem vele, hogy ma újra 13 évesek leszünk.

-Hozom a DVD-t.-mondta és valahonnan előkotorta a Valentin-Nap című nagyon kis cuki szerelmes filmet. Ilyenkor általában kiordítjuk a torkunkat és kisírjuk a szemünket. Majd eszünkbe jut mekkora lúzerek vagyunk és miért nincs egy normális pasi ezen a ki*****t földön. Ez a hagyományunk, hogyha vamelyikünknek valamilyen pasi  problémája van segítünk neki, ha van a másiknak pasija, ha nincs...

Brook

  -Tehát a kozmológiai cikk ír azokról a részletekről, amelyek a tudomány szerint az ősrobbanás után közvetlenül történtek és hadd tegyem hozzá, hogy....-kezdett bele a tanárnő valami újabb unalmas dumába, amikor megrezzent a telefonom. Lassan, óvatosan húztam ki a zsebemből nehogy meglássák, és azt hiszem sikerült is. Egy SMS volt az Rosstól. Egy kisebb regényt írt, próbáltam gyorsan olvasni, hogy le ne bukjak...Csak, hogy ez uttal nem sikerült.-Nos Miss. Evens legyen szíves és megosztaná az osztállyal is, mit nézeget a pad alatt.-mondta egy idegesítően magas hangfrekvenciával a tanárnő.
-Elnézést tanárnő de nekem most el kell mennem.-mondtam és felálltam.
-Ne haragudjon, de milyen jogon akarja maga elhagyni az órámat?
-Kérem tanárnő egy üzenetet kaptam Rosstól és...-próbáltam volna befejezni, de ekkor Gabriella beszólt.
-Ross Lynch?-kérdezte meglepődötten és gúnyosan.-Hát persze én meg Nicki Minajal megyek vásárolni...
-Igen Gabi én meg Tom Hanksel megyek vacsorázni.-kontrázott Miss.Blanch, majd együtt nevettek fel hisztérikusan.
-Na ide figyelj és maga is! Nem érdekel ki mit hisz én most elmegyek mert a nővérem kórházban van...és egyenlőre nem tudják mi baja. Tehát ha megbocsájt.-mondta és az ajtó felé indultam. Az ajtónál még egy szóra vissza fordultam.-És Miss.Blanch Tom Hanks...tényleg? Nem túl öreg magához?-azzal fogtam magam és elindultam a rugby pálya felé Rylandet össze szedni.

Ross

 Frusztrált. Minden kórházi váró terem frusztrált és félelemmel, aggódással teli. Azok az arcok a megrökönyödött emberek...Senki nem szeretne a helyükben lenni. A könnycseppek az arcokon és a félelem a szemekben. Csend volt, mély csend. A folyosó végén léptek zajai hallatszottak és ágyak kerekeinek csikorgása. Egy nő feküdt rajta a fejéből és az oldalából ömlött a vér. Amikor a férje síró szemeivel utána nézett annyit suttogott "szeretlek"...Ideges voltam és minden következő percben egyre idegesebb. A bátyáim nem vették fel a tlefont, Zora és April úgy szintén. A két kisi meg kitudja mikor ér ide... Anna már vagy egy órája bent volt a doktornál. Nem tudtam tovább ülni felkellet állnom. Ide-oda sétálgattam. Nyílt az  ajtó és a doktor úr lépett ki rajta.

-Ross Lynch?-kérdezte mély komor hanggal.

-Igen.-válaszotam idegesen.

-A barátnőjének..............